Olasz foci

Elnöke szerint a Napoli megnyerheti a Bajnokok Ligáját

Aurelio De Laurentiis egy olasz rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy a Napoli képes arra, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját.

A Bajnokok Ligájának "halálcsoportját" egy idegenbeli döntetlennel és egy hazai győzelemmel kezdő olasz együttes négy pontjával jelenleg továbbjutást érő helyen áll, ami a klub első emberét a jelek szerint komoly bizakodásra késztette. A hangzatos kijelentéseiről elhíresült "prezidente" a Radio Marténak adott interjújában magasztalta a Napolit játékosait, azután, hogy a dél-olaszok Cavani és Hamsík góljaival legyőzték a Villarreal csapatát hazai környezetben.

A prezident újra "nagyot" szólt

"Ugyan még több mérkőzés is előttünk áll, de tovább juthatunk ebből a csoportból" - mondta Laurentiis. "Örültem a Bayern München Manchester City felett aratott győzelmének, ha összecsapunk, meg kell vernünk a németek" - "vázolta" fel jövőbeli terveit a Napoli elnöke. 

Arra a kérdésre, hogy meddig juthat el a Serie A legutóbbi kiírásának bronzérmese, a sportvezető annyit mondott: "a Napoli megnyerheti a Bajnokok Ligáját".

A nápolyiak szombat este Milánóba látogatnak, ahol az Internazionale vár majd rájuk, de azon a rangadón a kékek nem számíthatnak majd Edinson Cavanira, mert az uruguayi bokasérülést szenvedett a spanyolok elleni találkozón.