Bajnokok Ligája

Husztiék a második félidőben átgázoltak a Portón

megosztom

A Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a ciprusi APOEL otthonában megégő Zenit a második körben javított, 3-1-re verte hazai pályán a Portót. Az első félidőben még kiegyenlített játék folyt a pályán, Rodríguez góljára Sirokov válaszolt, de Fucile kiállítása a hosszabbításban megpecsételte a portugál bajnok sorsát, a második felvonásban a Zenit átgázolt a Sárkányokon. Huszti Szabolcs pár percet kapott csereként a szentpéterváriaknál.

Huszti Szabolcs csapata, az orosz Zenit hazai környezetben 3-1-re nyert a legutóbbi szezonban Európa Liga-győztes portugál FC Porto együttese ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek második fordulójában.

A Zenit (amelyben ezúttal is a padon kezdett Huszti Szabolcs) megpróbálta letámadni ellenfelét, Fajzulin, majd Danny beadásánál akadt dolga a védőknek. A másik oldalon a 7. percben Hulk csavarta a kapu mellé a labdát, majd a lassan fölénybe kerülő Porto a 10. percben megszerezte a vezetést, Hulk megcsinálta a helyzetet, két védő asszisztálása mellett az ötös jobb sarkától tálalt James Rodríguez elé, akinek csak a hálóba kellett segítenie a labdát (0-1).

A gól kissé visszavetette a hazaiakat, de a 20. percben kis szerencsével egyenlített a Zenit: Hélton kiöklözte a jobbról érkező beadást, Sirokov tűzte kapura a kipattanót, Fucile mentett volna a gólvonalon, de a hálóba csorgott a védőről a labda (1-1). Két perccel később Kerzsakov bombázott a kapu fölé, de az egyenlítés meghozta a Porto támadókedvét is, a 24. percben Malafejev mentett óriásit, Álvaro Pereire lövését tolta a lécre.

A két gól jót tett a mérkőzésnek, mindkét oldalon volt nagy helyzet, a hajrában a portóiaknál Hulk pörgetett mellé egy szöglet után, az oroszoknál Danny kísérlete suhant el centikkel a jobb alsó mellett. Mégis előnybe került a Zenit a második félidőre, a hosszabbításban Fucile buta kezezése második sárgáját eredményezte, így tíz emberrel folytatta a játékot a Porto.

Szünet után azonnal letámadt a Zenit, Kerzsakov először a kapufára bombázott 14 méterről, majd Héltonnak kellett mentenie előle. A Porto beszorult saját tizenhatosa elé, és a 60. percben Howard Webb bíró egy érvényes góltól fosztotta meg a Zenitet, a partjelző lest intett.Három perccel később már nem volt kérdés: egy 30 méteres szabadrúgását követően Sirokov balról, fordulásból, egy pattanás után szép mozdulattal kapu közepébe vágta a labdát (2-1).

A másik oldalon Hulk bombázott távolról, szintén szabadrúgásból, majdnem beakadt a játékszer a jobb alsóba. A 72. percben Kerzsakov bebiztosította a szentpéterváriak sikerét, a támadó a jobb szélen iramodott meg, beadásszerű lövése megpattant Souzán, a labdát Danny kanalazta a hálóba (3-1). nem sokkal később Sirokov mesterhármas érhetett volna el, de ziccerben a kapu fölé durrantott, ahogyan Danny lökete is elszállt a bal felső felett.

Fucile kiállítása a Zenit malmára hajtotta a vizet a második felvonásban, Luciano Spaletti csapata több koncentrációval még nagyobb arányban is nyerhetett volna, de így is könnyedén gyűjtötték be első pontjaikat a BL idei kiírásában.

Huszi Szabolcs a 86. percben állt be, a duplázó Sirokovot váltotta. a 28 éves magyar középpályásnak ez volt az első fellépése a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 2. forduló
G-csoport
Zenit (orosz)-FC Porto (portugál) 3-1 (1-1)
gól: Sirokov (20., 63.), Danny (72.), illetve Rodriguez (10.)
kiállítva: Fucile (45., FC Porto)
 
Később:
Sahtar Donyeck (ukrán)-APOEL Nicosia (ciprusi) 20:45 ó
E csoport:
Valencia (spanyol)-Chelsea (angol) 20:45
Bayer Leverkusen (német)-Genk (belga) 20:45
F csoport:
Arsenal (angol)-Olimpiakosz (görög) 20:45 ó
Olympique Marseille (francia)-Borussia Dortmund (német) 20:45
H csoport:
BATE Boriszov (fehérorosz)-FC Barcelona (spanyol) 20:45
AC Milan (olasz)-Viktoria Plzen (cseh) 20:45
megosztom