Bajnokok Ligája

Gasperininek nem volt elég ideje és szerencséje az Internél - Ranieri

Az Inter idegenben 3-2-es győzelmet aratott a CSZKA Moszkva ellen a Bajnokok Ligája csoportkörében, és a két csapat vezetőedzői közül természetesen Claudio Ranieri volt boldogabb.

Claudio Ranieri (Inter): "Két okból is boldog vagyok: azért, ahogy az első félidőben játszottunk, és azért ahogy a másodikban küzdöttünk. Ugyanígy reagáltunk a Bologna ellen is a hétvégén, amikor ők egyenlítettek. A játékosaim azonnal vissza akartak vágni, és meg tudtuk nyerni a meccset. Nem szállhatunk azonban el, még akkor sem, ha rengeteg remek játékosunk van. Közülük most sokan sérültek, de hamarosan visszatérnek közénk, és akik most játszanak, azok is mindent beleadnak. Pont ezt akarom látni: méltóságot és alázatot, hogy látszódjon, ennek a csapatnak nincs vége. Biztos vagyok benne, hogy egy kis szerencsével még a hazai bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is lesz egy-két szavunk. Gasperininek nem volt elég ideje és elég szerencséje, egyáltalán nem könnyű ennyi sérüléssel megküzdeni. Részemről én csak annyit tettem, hogy a játékosokat a leginkább megszokott helyükön játszattam, és ma ennyi elég volt."

Leonyid Szlutckij (CSZKA): "Sajnos nem lehetek elégedett az eredménnyel. Hiába volt a támadójátékunk ragyogó, kaptunk három gólt. Ráadásul ezeket nem csak magának köszönhette az Inter, komoly hibákat követtünk el. Jó mérkőzést játszottunk, noha az elején túl sok helyet hagytunk az ellenfélnek, és utána túl sok energiánkba került visszajönni a meccsbe. Egy kicsit túl visszafogottan kezdtünk. Összességében jól játszottunk, de az eredmény nem jó számunkra."

CSZKA Moszkva-Inter 2-3