Ferencváros

Orosz Pál még csatárt igazolna, és Magyar Kupát nyerne

megosztom

A Ferencváros vezérigazgatója szerint nem ártana, ha néhány futballistánk elgondolkodna rajta, hogy melyik csapat címeres mezét viseli.

A Ferencváros tíz forduló alatt mindössze egy győzelemmel áll az OTP Bank Ligában, így nem csoda, hogy a klubnál közel sem elégedettek a szerepléssel. A csapat híján van a gólerős támadóknak, ezért Orosz Pál vezérigazgató még csatár igazolását tervezi.

"Igen, keressük is a megfelelő megoldást, hogy csatárposztra a legsürgősebben szerződtessünk gólerős játékost. De zajlik a bajnokság, és ilyenkor nagyon nehéz igazi gólvágót találni. Tárgyalunk több fronton is, és az is előfordulhat, hogy már a hétvégi, Videoton elleni bajnoki mérkőzésen olyan csatárt láthatnak a szurkolók, aki eddig nem volt a keret tagja" - jelentette ki a klubvezető a Magyar Hírlapnak.

Az első csapat keretéből kitett Abdiról és Andrezinhóról elmondta, edzenek a második csapattal, nem akarják elkótyavetyélni őket.

Orosz Pál még csatárt igazolna

A bajnokság kezdetekor Kubatov Gábor klubelnök úgy nyilatkozott, hogy a klub költségvetése az idei szezonban 1,2 milliárd forint lesz. Ehhez képest ez a szereplés igencsak gyengének mondható.

"Valóban ennyi a költségvetésünk, de ezt a pénzt nemcsak a játékosok fizetésére, illetve szerződtetésére fordítjuk. Példaként említem, hogy fenn kell tartanunk az Üllői úti stadiont, és ebből az összegből jelentős rész megy el a zrt. működtetésére is. Lehet itt megnevezni felelősöket, beszélhetünk az én felelősségemről is. Innen üzenem, akinek nem inge, ne vegye magára, de nem ártana, ha néhány futballistánk elgondolkodna rajta, hogy melyik csapat címeres mezét viseli."

Orosz Pál a saját feladataira is kitért, megemlítve, hogy nincs 3-4 hónapos tartozásuk a játékosok felé.

"Az én feladatom az, hogy fizetést tudjak adni a játékosoknak. Sohasem mondtam magamról, hogy futballszakember vagyok. Azt sem titkoltuk, hogy válságmenedzselést folytatunk. Sokra nem megyünk vele a jelenlegi helyzetben, de nekünk nincs három-négy hónapos tartozásunk a labdarúgókkal szemben. Sajnos prémiumot a siralmas szereplés miatt nem kell fizetni."

A vezérigazgató továbbra sem adta fel azt a tervét, hogy a csapat jövőre is a nemzetközi porondon szerepeljen.

"Az ősszel még nyolc forduló van hátra, és úgy számolok, hogy ebből öt meccset minimum meg kellene nyernünk. Az biztos, hogy a télen jelentős erősítésre lesz szükség, legalább három-négy poszton, hogy elkerüljünk a veszélyes zónából. Lehet, hogy sokan kinevetnek, de én most is azt mondom, hogy meg kell nyernünk a Magyar Kupát."

megosztom