NB II

Olasz szakember irányítja a Bp. Honvéd-MFA-t

megosztom

Vincenzo Mazzeo több olasz első osztályú csapatban, többek között a Perugia-ban, Lecce-ben, Padova-ban és Cagliari-ban is játszott.

Olasz szakember, Vincenzo Mazzeo veszi át a Bp. Honvéd-MFA NB II-es csapatának irányítását. Eddig ideiglenesen az akadémia igazgatója irányította a csapatot amíg a klub nem szerződtetett erre a posztra új szakembert. Az előző edző Lőrincz Emil az NB1-es csapat pályaedzője lett. A szakvezető több olasz első osztályú csapatban, többek között a Perugia-ban, Lecce-ben, Padova-ban és Cagliari-ban is játszott.

"Nagyon örülök, hogy Vincenzot sikerült megnyerni a Bp. Honvéd második csapatának. Miután az NB2-es csapat csak akadémistákból áll, nagyon jónak tartom, hogy olyan edző tudja vezetni őket, akinek játékos karrierje példa lehet számukra" - mondta Herczeg Vince az akadémia menedzsere honvedfc.hu-nak.

Mazzeo is örül, hogy Szalai Lászlóval ás Supka Attilával dolgozhat együtt.

"Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen lehetőséget kapok a Bp. Honvédnál, a nagy Puskás Ferenc csapatánál. Tudom, hogy az MFA a régió egyik vezető akadémiája, ezért tisztelettel, alázattal közelítem meg a feladatot. Külön örülök, hogy azzal a Szalai Lászlóval és stábjával dolgozhatok együtt, mely az elmúlt években minden szinten kiemelkedőt produkált. Nem csak dolgozni, de tanulni is szeretnék. Külön öröm számomra, hogy a Honvéd vezetőedzője Supka Attila is számit azokra a játékosokra, akik a második csapat keretében edzenek. Ha nálam valaki kiemelkedő teljesítményt nyújt azt ő is figyeli és értékelni fogja. Hajrá Honvéd, Csak a Kispest!" - mondta az olasz szakember.

megosztom