NB I előzetes

Szivicsnek a maximum is kevés a Fradi ellen

  • Göbölyös János
megosztom

Vasárnap két mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 10. fordulója. A kieső helyen lévő Ferencváros az ötödik forduló óta veretlen Kecskeméthez látogat.

Tóth Bencének és társainak nehéz dolga lesz Kecskeméten
Fontos meccs lesz. A Kecskemét a 100. élvonalbeli mérkőzését természetesen győzelemmel akarja ünnepelni, és ehhez minden olyan körülmény adott, ami egy ilyen kerek számhoz dukál. Remek idő, telt ház, jó formában lévő, a látványos támadójátékot továbbra is előtérbe helyező gólerős csapat. Az ellenfél és annak szakmai igazgatója sem akárki, a Détári Lajos által irányított Ferencváros, a még mindig kiemelkedő támogatottságával növeli az amúgy is felfokozott várakozást. A Fradi azonban nem elsősorban a hangulatfelelős szerepkörében érkezik Kecskemétre, a zöld-fehérek számára ugyanis óriási téttel bíró találkozó következik. Az alsó régió csapatai – a ZTE kivételével - mind pontot szereztek (az Újpest hármat is), így ha a Ferencváros vereséget szenved, három pont hátránnyal marad a kieső helyen.
A hazaiak edzője, Tomiszlav Szivics is érzi, hogy csapatának vasárnap a maximumot kell nyújtania, sőt, az ő megfogalmazása szerint annál is többre lesz szükség a győzelemhez. OTP Bank Liga 10. forduló
Kecskeméti TE–Ferencváros Kecskemét, 09.25., vasárnap, 16.00 TV: M1
Vezeti: Solymosi Péter (Vámos T., Medovarszki J.)
Hathárom-tipp: 1

,,Mindig ünnep számunkra és a város számára is, amikor a Ferencváros látogat a Széktói Stadionba – mondta a szerb tréner a klub honlapján. - Ez a vasárnapi meccs azonban hatványozott ünnep, hiszen csapatunk a századik mérkőzését játssza az első osztályban. Egy igazi újonctól nem mindennapos dolog, hogy megszakítás nélkül tudjon ennyi mérkőzést játszani. Az egyik fontos dolog számunkra a nézők kiszolgálása, de ugyanolyan fontos – ha nem fontosabb – a győzelem, a három pont begyűjtése. Azt már most meg tudom ígérni minden kecskeméti szimpatizánsnak, hogy a csapat minimum százhúsz százalékon fog teljesíteni a pályán, mivel úgy érezzük, hogy jelenlegi helyzetünkben a száz százalék nem elegendő”.
Szivics utolsó mondatában mintha a vélt vagy valós sérelmei is benne lennének, hiszen az utóbbi hetekben többször kritizálta a játékvezetést, sőt, hirtelen felindultságában a lemondását is felajánlotta emiatt. Azóta persze lehiggadt, és mint az eredmények bizonyítják, kifizetődőbb hideg fejjel értékelni, és csak a szakmára koncentrálni.
Détári is ezt teszi. A múlt heti győri vereség nem okozott semmiféle törést a munkában, sőt, a csapat játéka még több erőt adott neki ahhoz, hogy megtartsa optimizmusát, és átadja azt játékosainak is.  
,,Mindenképpen jó mérkőzést várok a két csapat vasárnapi találkozójától, hiszen ahogyan a Kecskemét, mi is a látványos támadó futballt részesítjük előnyben – fogalmazott Détári a kecskemetite.hu-nak adott nyilatkozatában. - Bízom abban, hogy további előrelépést, fejlődést fog majd mutatni az együttesem, aminek az első jelei már a Győr elleni mérkőzésen is megmutatkoztak. A hozzáállással nincs gond, és remélem, mérkőzésről-mérkőzésre tovább javul a csapat”.
Ezt elősegítendő egy új játékos is szerepet kaphat Kecskeméten. A 27 esztendős cseh védőnek, Martin Kleinnek ugyanis megérkezett Törökországból a játékengedélye, így akár már vasárnap bemutatkozhat a Ferencvárosban. Détári egyébként Szivicshez hasonlóan győzelmet vár, igaz, neki az is elég, ha játékosai ,,csak” a 100 százalékot nyújtják:
,,Természetesen éppúgy, mint a Kecskemét, mi is a három pont megszerzésében gondolkodunk, de az eredmény a pályán fog eldőlni. Szeretném, ha a csapat kihozná magából a maximumot, és akkor az fog nyerni, aki jobban alkalmazkodik a körülményekhez, az ellenfél taktikájához. Összességében egy sportszerű, hajtós, jó mérkőzésre számítok, amely a nézők szempontjából is élvezetes lesz”.

Forma-index (az elmúlt öt mérkőzés alapján)
Kecskeméti TE - Ferencváros
Ellenfél Eredmény Pontszám
KECSKEMÉT    
Haladás(NBI) 2-2 1,25
Szolnok(LK) 3-1 1,50
Újpest(LK) 4-3 1
Vasas(NBI) 1-1 1
Zalaegerszeg(NBI) 1-1 1,25
Aktuális forma-index*   1,20
FERENCVÁROS    
Vasas(NBI) 0-2 0
Siófok(LK) 1-2 0
Pécs(LK) 1-4 0
ZTE(NBI) 2-0 2
Győr(NBI) 0-2 0
Aktuális forma-index*   0,40

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A Ligakupa-mérkőzéseket csak abban az esetben vesszük figyelembe, ha az első kerethez tartozó játékosok legealább 60 %-a pályára lép az adott találkozón. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0( 1,50)
Európa Liga 2,5 (1,25)
NB I 2,0 (1,00)
Magyar Kupa 2,0 (1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0 (1,00)
Szuperkupa 1,5 (0,75)
Ligakupa 1,0 (0,50)
Egyéb hazai 1,0 (0,50)
megosztom