Vélemény

Mozgalmas, vagy izgalmas? - futamértékelő

  • Kele János
megosztom

Négy futamon egy pont – ennyi kell Sebastian Vettelnek ahhoz, hogy 24 éves korára kétszeres világbajnok váljon belőle. Ha azt vesszük, hogy eddig tizennégy versenyből csak egyszer nem állt dobogón, máris látjuk, mekkora esély mutatkozik arra, hogy Jenson Button beérje őt az összesítésben. Semmi, vagy még annál is kevesebb.

Vettel

Nem csoda hát, ha úton-útfélen azt hallja az ember, hogy unalmas az idei világbajnokság, minek üljön le az embert versenyt nézni, ha előre tudja, ki fog beérkezni az első helyen. Egyébként is volt már ilyen, a Schumacher-korszakot nehezen felejtik az emberek, a szurkolók memóriájánál jobban valószínűleg csak az FIA-ét terheli az a bizonyos 3 szezon, amikor lehetetlen volt a hétszeres bajnok nyomába eredni. Én viszont azt mondom, ha már a Red Bull ennyire jó, és a világbajnokságnak el kell dőlnie idejekorán, legalább dőljön el izgalmas futamokon. Órákat lehetne vitázni azon, hogy a 2007-es idényt ki hogyan élte meg, mekkora tömegeket mozgatott meg a háromszereplős, filmbe illően drámai világbajnoki finálé, amelyben a rossz elnyerte méltó büntetését, a legkisebb királyfi pedig végre elnyerte a királylány kezét. Én viszont amondó vagyok, a 2007-es egy bűngyenge évad volt, többnyire unalmas és semmitmondó versenyekkel, jellemző, hogy több hangzatos botrány maradt meg bennem, mint klasszikus előzés. Bár az a világbajnoki versenyfutás mozgalmas volt, az idényre ezt barokkos túlzás lenne mondani – maradjunk abban, mozgalmas.

Pont mint az idei – csak épp fordított előjellel. Idén nem is lehet kérdés, ki lesz a bajnok, Sebastian Vettel minden téren kenterbe veri az egész mezőnyt, ráadásként pedig egy olyan autó van a feneke alatt, amilyet a legtöbb pilóta csak kívánhat magának. Ennek ellenére mégis érdemes leülni kéthetente vasárnap a televízió elé, mert olyan sportélményt nyújt az F1-es világbajnokság, mint az 1980-as évek óta sosem. Nincsen unalmas körözgetés, nincs bealvás a harmincadik körben, nincsen boxkiállásokon eldőlő futam, laikus szemmel élvezhetetlen taktikázás. Van viszont tömérdek előzés, izgalom, ütközés, kaotikus állapotok, Safety Car, eső és dráma – bár a végén általában ugyanaz a versenyző nyer, a közbenső két óra során sohasem lankadhat a néző figyelme. Van persze, hogy inkább a második helyért megy az öldöklő csata, megesik, hogy a pontszerzésért hajt valamelyik fiatal titán, sőt az is jellemző, hogy valamelyik saját hibájából hátraeső élmenő varázsol egyszemélyes show-t a futamból. Mozgalmas versenyek, de unalmas bajnoki versenyfutás – ha ez az ára, én elfogadom.

Szingapúrban is ez volt az ember érzése, már persze csak azután, hogy kigyönyörködte magát a filmbe illő kulisszákon. Kétségem sincsen, a délkelet-ázsiai futamhelyszín idővel valódi klasszikussá válik, olyan patinás persze sohasem lesz, mint Monaco, de pár évtized múltán egészen biztosan egy polcon emlegetik majd a két pályát. Izgalmas versenyek, mozgalmas körítés, parádés szereposztás, kaotikus állapotok – egy sikeres F1-es nagydíjhoz manapság nem is kell több.

Főleg, ha van néhány versenyző, aki elhatározza, hogy akármi legyen is, élete versenyét fogja futni. Mint például Jenson Button, aki egyszerűen nem volt hajlandó foglalkozni olyan marginális kérdésekkel, mint a bajnokavatás, nem volt hajlandó időt pazarolni arra, hogy elgondolkozzon azon, van-e még esélye a világbajnokságra – csak versenyezni akart, előzni, gyorsnak lenni, és nyerni. Túlzás nélkül állíthatom, a hungaroringi futam óta agyonveri a csapattársát, Hamilton a fasorban nincsen hozzá képest, még úgyis van húsz pontos hátránya Buttonhöz képest, hogy utóbbi a nyáron két egymást követő futamon is saját hibáján kívül nullázott. Az, hogy az utolsó körökben tizenkét másodperces hátrányból még megpróbálta befogni Vettelt, mindent elmond a hozzáállásáról: győzelem, minden áron! Én meg nem tudok mást tenni, mint hogy megemelem a kalapom.

Nem úgy Hamilton előtt, aki megint elővette a vadabbik énjét, már amennyiben van neki ilyen, és nem arról van szó, hogy pusztán idegbeteg módjára képes viselkedni. Márpedig ez utóbbi egyre gyanúsabb, az időmérőn még csak kis híján öklelte fel Massát, a versenyen már tényleg nekiment – hogy aztán pazar előretörést bemutatva jöjjön fel az ötödik helyre. Az embernek ilyenkor már-már az az érzése, hogy csak kissé izgalmasabbá teszi magának a száguldást a brit: világbajnok már úgysem lehet, akkor meg legalább érezze jól magát. Nem is vitás, egy csipetnyi rombolási kedv azért szorult mindenki kedvenc Lewisába, ebben a szezonban pedig voltaképpen következmények nélkül ki is élheti magát. Közben viszont harmadik éve folyamatosan nem tud harcba szállni a világbajnoki címért…

Ez utóbbi Michael Schumacherrel például sohasem fordult elő – no, persze a visszatérése előtti periódusra gondolok elsősorban. Manapság már az is gondot okoz a hátszeres bajnoknak, hogy két jól sikerült futam után a harmadikon ne nézzen el valamit, és ne keveredjen bele valami teljesen érthetetlen balesetbe. Én magam mondtam a visszatérésekor, tudom, hogy új karriert kezdett, de könyörgöm, az azért mégiscsak túlzás, hogy most annyira lazán nyomja, hogy minden apró cseprő kiszúrásba gond nélkül beleszalad. Mert ne is ragozzuk, Perez nagyon csúnyán megetette a hétszeres bajnokot, egy apró gázelvétel, vagy trükkösebb kigyorsítás elég volt ahhoz, hogy hidegre tegye a mezőny legrutinosabb tagját – ez pedig egészen elképesztő. Mondjuk az is megérne egy misét, hogy Rosberg minek csinálta meg a fesztivált két kanyarral előtte, de a lényegen nem változtat ez a dolog: Schumacher naiv volt, figyelmetlen és optimista; korábban nála ez a három tulajdonság sohasem jelentkezett egyszerre.

Beszélhetünk még Alonsóról vagy Massáról, akik ígéretes kezdés után folyamatosan szürkültek bele a mezőnybe – elsősorban saját kedvtelenségük, másodsorban a Ferrari feltűnő gyengélkedése miatt. Megint elmondhatnám, hogy Webber elszúrta a rajtját, de ez már gyakorlatilag szót sem érdemel, főleg úgy, hogy ezzel együtt is behozta autóját a harmadik helyre, ami számára a maximum volt, amit ebből a versenyből kihozhatott. Az is igaz mondjuk, hogy volt, aki a maximumnál is többet ért el, Paul Di Resta bolondot csinált az egész középmezőnyből, és Massa visszaesésének hála nevetve jött be hatodiknak, ami természetesen számára is csapata számára is valószínűtlenül jó szereplést jelent.

Két hét múlva Japánban egy tizedik hely – ennyi kell Vettelnek ahhoz, hogy bajnok legyen. És akkor a többiek már a fejükre is állhatnak, akkor is csak a második helyért mehetnek. Én azonban amondó vagyok: ne foglalkozunk holmi világbajnoki címekkel; élvezzük inkább azt, amit kapunk, izgalmas és mozgalmas versenyek tömkelegét. Higgyük el, van ezen mit becsülni, ennyi nehéz esztendő után.

megosztom