Serie A

Egy-egy pontot szerzett a Juventus, a Lazio és az Udinese is

megosztom

Egy félidőn keresztül nagyon rosszul, egy félidőn keresztül pedig jól játszott a Juventus a Catania otthonában, ez pedig egy 1-1-es döntetlenre volt elég a Zebráknak. Szintén döntetlent játszott a Lazio és az Udinese is, mindkét csapat 0-0-ra végzett aktuális ellenfelével.

A Juventus kifejezetten rosszul játszott az első félidőben a Catania otthonában, Elia és Kraszics statikusak voltak a két szélen, Matri egyedül birkózott középen, Pirlo csak hátrafelé forgolódott, Grosso pedig minden irányba, mert Gomez csak akkor nem verte meg, amikor nem akarta. Márpedig általában akarta, és a 22. percben ennek eredménye is volt, az apró termetű csatár jobb oldali beadásából ugyanis Bergessio Buffon kapujába kotorta a labdát. (1-0)

Matri küzd a Catania védőivel a Juventusban a két csapat Serie A-mérkőzésén 2011 szeptemberében

A vendégek hátrányban próbálták felpörgetni a játékot, de a piros-kékek jól zárták a területeket, könnyedén megállították a még mindig körülményeskedő Juve-játékosokat. Ráadásul helyzeteket is inkább ők tudtak kialakítani, Buffonnak egy szabadrúgást is védenie kellett, a 30. percben csak nézte, amint Catellani egy ívelés után kapásból a kapu mellé lőtt.

A szünetben Pepe állt be Elia helyére, és bár ő kevésbé technikás játékos, lendületesebben és többet futva játszott, ami nagyon hasznosnak bizonyult csapata számára. Ezen kívül Matri is többet lépett vissza a labdáért, és Kraszics is "elengedte" az oldalvonalat, és bemerészkedett a pálya középső részeire. A 49. percben meg is tudta szerezni a Juventus egyenlítő gólját, miután Pepétől a bal oldalról megkapta a játékszert, és lapos, kemény lövése Andujar kezéről a kapuja jobb alsó sarkába pattant. (1-1)

A folytatásban is megmaradt a vendégfölény, Kraszics, Marchisio és később a csereként beálló Del Piero is többször helyzetbe tudott kerülni, igaz, a hajrához közeledve a Catania-kontrák is egyre gyakoribbak lettek, amelyek végén csak a játékkal remekül együtt élő Buffon vagy a szerencse védte meg a Zebrák kapuját a góltól.

A véghajrában beállt a januárban súlyosan megsérült Quagliarella is, de sem ő

A Lazio hazai pályán szinte végig fölényben volt a Palermo ellen, de hiába alakítottak ki helyzeteket, gól nem született a mérkőzésen. Simon Ádám sérülés miatt nem kapott lehetőséget a vendégeknél.

Cagliariban is 0-0 lett a végeredmény, ahol a szezont két győzelemmel kezdő, Európa Liga-résztvevő Udinese vendégeskedett. Ezen a mérkőzésen inkább a hazai csapat volt fölényben, így a döntetlennel inkább Di Nataléék lehetnek elégedettek.

Serie A
5. forduló
Catania-Juventus 1-1 (1-0)
gólszerzők: Bergessio (22.), illetve Kraszics (49.)
Cagliari-Udinese 0-0
Lazio-Palermo 0-0
Atalanta-Novara 2-1 (1-0)
gólszerzők: Schelotto (34.), Cigarini (59.), illetve Porcari (89.)
Siena-Lecce 3-0 (1-0)
gólszerzők: Destro (6.), Calaio (53., 70.)
kiállítva: Esposito (62. - Lecce)
megosztom