Vízilabda

A Szolnok után a Honvéd is megnyerte selejtezőcsoportját

  • MTI
megosztom

A Szolnok után a Honvéd is csoportja első helyét megszerezve jutott tovább a második körbe a férfi vízilabdacsapatok Eurokupájában. A Kőér utcaiak a grúz fővárosban rendezett első selejtezőkörös sorozat vasárnapi befejező napján a legfőbb rivális horvát Medvescak legyőzésével végeztek hatcsapatos csoportjuk élén.

Az ob I-ben legutóbb negyedik gárda hátrányos helyzetből kezdte a mérkőzést, mivel - ahogyan azt Novák Ferenc szakosztály-igazgató az MTI-nek a helyszínről elmondta – három kezdőjátékosát is elvesztette: gyaníthatóan vírusos betegségtől Hárai Balázs, Gór-Nagy Miklós és Salamon Ferenc ugyanis az éjszaka folyamán rosszul lett, s nem szállhatott vízbe.

Az elején el is húzott a horvát bajnokság legutóbbi negyedik helyezettje, a zárónegyedre azonban beérte, az utolsó nyolc percben pedig két góllal „lekörözte” a Medvescakot a Honvéd, amelyben a kapus Gergely István, a mezőnyben pedig különösen a háromszor is eredményes Szivós Márton remekelt.

Eurokupa, 1. selejtezőkör
A csoport (Tbiliszi):
Groupama-Honvéd – Medvescak (horvát) 9-7 (1-3, 1-0, 3-2, 4-2)
megosztom