Serie A

Ranieri győzelemmel kezdett, az Inter legyűrte a Bolognát

megosztom

Megszerezte első győzelmét az Internazionale az olasz bajnokságban, a kék-feketék a Bologna vendégeként arattak 3-1-es győzelmet a Serie A ötödik fordulójában.

Claudio Ranieri örül az Inter győzelmének a Bologna ellen a Serie A-ban, miközben Christian Chivu a pálya mellett ballag

Az Inter a mérkőzés kezdetétől támadólag próbált fellépni, de az első percekben mindkét oldalon sok technikai hiba lassította a játékot. Az első helyzet Marco Di Vaióé volt, aki azonban elhibázta Julio Cesar kapuját. Nála kevesebbet tévedett távoli lövésével a másik oldalon Diego Forlán, aki a bal kapufát találta el.

Az első negyedóra után megint visszaesett egy kicsit a színvonal, majd a 39. percben vezetést szerzett a tavalyi ezüstérmes. Giampaolo Pazzini egy távoli lövéssel "kínálta meg" Gillet-t, akinek a kezéről a bal alsóba csorgott a labda. (1-0)

A második félidő elején is az Inter volt fölényben, Cambiasso például a felső lécet is eltalálta, de kicsivel később már Di Vaio fejesét kellett védenie Julio Cesarnak. A brazil kapus Gaston Ramirez lövését is hárította, de a 66. percben büntetőhöz jutottak a hazaiak, amit Diamanti értékesített is. (1-1)

Sokáig úgy tűnt, hogy a vendégek megint nem fognak tudni nyerni annak ellenére sem, hogy fölényben voltak, és annak ellenére, hogy a hétközben fejsérülést szenvedett, meglepetésre mégis kezdő bolognai kapust, Gillet-t le kellett cserélni.

Aztán a 80. percben az Inter is ki tudott harcolni egy tizenegyest, amit Milito belőtt (1-2), percek múlva pedig Lúcio egy oldalsó szabadrúgást követő remek fejessel kétgólosra növelte a kék-feketék előnyét. (1-3)

A véghajrában a Bolognának már nem volt esélye a szépítésre, az Inter pedig nem erőltette a játékot, de így is megszerezte első győzelmét új vezetőedzője, Claudio Ranieri első mérkőzésén a vendégegyüttes.

Serie A
6. forduló
Bologna-Inter 1-3 (0-1)
gólszerzők: Diamanti (66. - büntetőből), illetve Pazzini (39.), Milito (81. - büntetőből), Lúcio (87.)
kiállítva: Morleo (84. - Bologna
megosztom