NB I

Látványos találkozón győzte le az Újpest a Haladást

megosztom

Megszerezte második győzelmét az OTP Bank Liga 2011-12-es szezonjában az Újpest, amely mozgalmas mérkőzésen tudott 4-1-re nyerni hazai pályán a Haladás ellen. A szombathelyiek hiába kezdtek jobban, a kapu előtt az lila-fehérek voltak hatékonyabbak.

A meccs kezdetén a Haladás játszott fölényben, de hiába alakítottak ki helyzeteket, a vezető gólt nem tudták megszerezni, és az első félóra végén egy beívelésnél Rózsa nagyon rosszul lépett ki a vendégek kapujából, elütötte Markovicsot, így büntetőhöz jutottak a hazaiak.

A tizenegyest Rajczi keményen lőtte a jobb alsóba a balra vetődő kapus mellett (1-0), majd kicsivel később a csatár már a második gólját szerezte. Egy jobb oldali beívelés után a felpattanó labdát Balogh próbálta kapura ollózni, ami nem sikerült, de így is tökéletesen érkezett a labda a védőitől ellépő Rajczinak, aki egyedül fejelt a kapuba. (2-0)

Rajczi Péter és Balogh Balázs örülnek egy gólnak az Újpest-Haladás NB I-es mérkőzésen 2011 szeptemberében a Szusza Ferenc Stadionban

A második játékrész elején az egyedül kilépő Balogh már nem gólpasszadóként, hanem gólszerzőként került be a statisztikába (3-0), és úgy nézett ki, hogy végképp eldől a mérkőzés.

A Haladás azért még adott magának egy esélyt, amikor Schimmer a jobb oldalról keményen Balajcza kapujába bombázott. (3-1) Ezt követően a vendégek többet birtokolták a labdát, az újpestiek azonban veszélyes kontrákat tudtak vezetni. A lila-fehérek ellentámadásai többször is azért akadtak el, mert a jobblábas Barczira jöttek ki a bal oldalon az akciók.

Ezekből a szituációkból a szombathelyiek is gyors támadásokat tudtak vezetni, azonban vagy ők voltak pontatlanok ezek végén, vagy Balajcza védett bravúrosan.

A hajrában Guzmics a vendégcsapatból második sárgája után megkapta a pirosat is, majd Balogh a Magos lövése utáni kipattanót bepofozva duplázott, ezzel beállította a 4-1-es végeredményt.

OTP Bank Liga, 10. forduló
Újpest FC-Haladás Sopron Bank 4-1 (2-0)
Szusza Ferenc Stadion, 3826 néző, v.: Veizer
gólszerzők: Rajczi (33., 38., az elsőt 11-esből), Balogh B. (52., 92.), illetve Schimmer (56.)
kiállítva: Guzmics (89.)
sárga lap: Mihajlovic (35.), Barczi (75.), Dvorschák, illetve Iszlai (18.), Rózsa (30.), Kovács I. (35.), Guzmics (54., 89.)
Újpest: Balajcza – Üveges (Tajthy, 37.), Dvorschák, Mihajlovics, Szokol – Egerszegi, Markovic (Wilson, a szünetben) – Simon, Barczi, Balogh B. – Rajczi (Magos, 81.)
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Korolovszky, Tóth P. – Sluka (Horváth A., 53.), Kovács I., Iszlai, Halmosi – Oross (Simon, 68.), Kenesei
megosztom