NB I

Gyenge jellemek vannak a csapatomban - Aczél Zoltán

megosztom

Az Újpest 4-1-re győzte le a Haladást az OTP Bank Liga 10. fordulójában, és a mérkőzés után Zoran Szpisljak és Aczél Zoltán, a két vezetőedző a Sport Tv-nek mondták el véleményüket a mérkőzésről.

Aczél Zoltán (Haladás): "Elsősorban az első félidőben nem voltunk dicsérhetők, kellett egy beszélgetés a félidőben, hogy focizni kezdjük. Amikor játszottunk, szerintem fölényben voltunk, de kiderült, hogy gyenge jellemek vannak a csapatomban. Ezt elmondtam a szünetben is, mondtam, hogy büntetések lesznek, ha nem javítanak. Az első három ziccerünk után elhitték, hogy egy könnyen verhető kölyökcsapattal játszunk, és bár a második játékrészben javítottak a játékosaim, ennyi előnyt nem adhatunk az Újpestnek, és a büntetések nem maradnak el."

Zoran Szpisljak (Újpest): "Az elején görcsösek voltunk, de utána látszott, hogy tudjuk erőltetni a saját játékunkat, amiből jöttek a helyzetek és a gólok. A taktika az volt, hogy Rajczi középen kösse le a védőket, hogy a szélen rések maradjanak, és ez bejött. Ma sokkal jobb ritmusban játszottunk, mint az eddigi mérkőzéseinken, így alakítottunk ki helyzeteket, és a kapu előtt is pontosabbak voltunk."

megosztom