Úszás

Ian Thorpe újra rajtkőre áll, részt vesz a Világkupa-sorozaton

  • MTI

Öt év szünet után novemberben indul először nemzetközi versenyen Ian Thorpe, az ausztrálok 2006-ban visszavonult, majd visszatérését idén februárban bejelentő ötszörös olimpiai bajnok úszója.

"Thorpedo" a Világkupa-sorozat szingapúri állomásán kezd november 4-én és 5-én, aztán részt vesz a pekingi (november 8-9.) és a tokiói (november 12-13.) viadalon is.

"Nagy izgalommal tölt el, hogy több év után ismét az ausztrál csapat tagja lehetek. Mostanra érkeztem el a felkészülésnek egy olyan szakaszába, hogy versenyképes vagyok" - mondta a 28 éves Thorpe, akinek célja, hogy ott legyen a londoni olimpián.

Az ötszörös olimpiai bajnok ott akar lenni Londonban

Eddigi pályafutása során kilenc érmet - öt aranyat, három ezüstöt és egy bronzot - szerzett nyári játékokon, emellett 11-szeres világbajnok.

Visszavonulásának 2006 novemberében történt bejelentése meglepetésként hatott az úszósportban, fél évvel később ugyanis éppen Melbourne-ben rendezték a vb-t. A verseny alatt a L'Equipe című francia újság megszellőztette, hogy 2006 májusában, edzés közben túl magas tesztoszteron- és növekedési hormon-szintet mértek nála, ez lehetett a hirtelen visszavonulás oka. Az úszó tagadott, később pedig tisztázták is.