Budapest Honvéd

Kemenes Siófokon is tartaná az Újpest elleni formát

A Budapest Honvéd hálóőre szerint kezd körvonalazódni, hogy mik az erősségeik, ezt mutatnák meg a Balaton partján.

Kemenes Szabolcs magabiztosan véd - Fotó:honvedfc.huKemenes Szabolcs az egyik legstabilabb pontja a remekül szereplő Budapest Honvédnak. A kispesti kapus azonban az Újpest ellen aratott 2-1-es bajnoki győzelemmel sem volt maradéktalanul elégedett.

„A kapuból nézve az Újpest elleni volt a legjobb meccsünk! Minden úgy zajlott, ahogy elterveztük, egészen a második gólunkig jól védekeztünk, és a meccsben benne lehetett volna a harmadik gól is. A második gól után azonban megváltozott valami hátul, ösztönöznöm kellett a többieket, magasan tartani a koncentrációt, mert egy nyolcvanötödik percben kapott gól feltüzelhette volna az újpestieket.”

A piros-feketék a hétvégén Siófokra látogatnak, ám aligha számítanak könnyű találkozóra a Balaton partján.

„A Siófok eredménylistája tiszteletre méltó. Se a Videoton, se a Debrecen nem tudta őket megverni hazai pályán, a Kaposvár és az Újpest ellen pedig begyűjtötték a három pontot, annak ellenére, hogy sok változás volt a csapatban! A mi erősségünk kezd körvonalazódni a bajnokságban, ezt szeretnénk ismét magas szinten űzni, bízom benne, hogy az Újpest elleni formát mutatjuk Siófokon” - bizakodott az egykori ferencvárosi hálóőr.