Serie A előzetes

A Milan a hibátlan Udinese ellen szerezheti meg első győzelmét

Szerdán este nyolc mérkőzéssel folytatódik a Serie A negyedik, hétközi fordulója. Pályára lép a két lejátszott kör után még hibátlan Napoli, Juventus, Cagliari és Udinese, utóbbiak ráadásul az eddig még nyeretlen bajnokhoz, a Milanhoz látogatnak. A piros-feketéken kívül első győzelmére hajt az eddig "félórás" csapatnak bizonyuló Lazio is.

Milan-Udinese 20:45 (Digi Sport) hatharom-tipp: X Harmadik meccsén harmadik rangadóját játssza a címvédő, amely a Lazio ellen 2-2-re végzett (de ha a rómaiak nem adják fel 2-0-s előnyben a támadásokat, ki is kaphatott volna), a Napolitól pedig 3-1-es vereséget szenvedett. A tavalyi bronzérmes ellen Allegri csapatának legfőbb gondja az volt, hogy nagyon lassú volt a középpályája, így a déliek kontrából rendre pillanatok alatt Abbiati kapuja elé értek. Sokkal jobb összeállításban ezúttal sem tudja pályára küldeni csapatát a vezetőedző, mint vasárnap, hiszen továbbra is hiányzik Flamini, Ambrosini, Gattuso és Boateng is a középpályáról, valamint Robinho és Ibrahimovic a csatársorból. Elképzelhető viszont, hogy pályára lép Filippo Inzaghi, aki sérülése miatt legutóbb épp a mostani ellenfél ellen játszott legutóbb még májusban. Márpedig azt tudjuk, hogy neki minden testrészéről befelé pattan a labda...

A veretlen Udinese állhat a Milan útjába - Fotó: AFP

Gólerős csatár a másik oldalon is van a csapatkapitány, Antonio Di Natale személyében, aki az Udinese legutóbbi négy mérkőzésén (két bajnokin, egy BL-selejtezőn és egy EL-meccsen) mindig eredményes volt, és a négy alkalomból háromszor győzelemhez is tudta segíteni együttesét. Neki óriási szerepe van tehát abban, hogy a Zebracsikók ilyen jól kezdték a szezont, de az igazi erőpróba most jön a számukra. Nem is Di Natale teljesítménye a kérdéses, hiszen ő a Milan ellen tavaly egy mérkőzésen kétszer is bizonyította gólérzékenységét, hanem hogy a mögötte kicserélődött csapat mennyire érett már össze.

Az elmúlt években a Milan nem nagyon tudta kimutatni az erőfölényét az Udinese ellen, hiszen legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésükből csak egyet nyertek meg a piros-feketék. Emellett kétszer udinei győzelem, kétszer pedig döntetlen született. A két iksz épp a két tavalyi bajnokijukon, amelyek közül a januári 4-4 igencsak emlékezetesre sikerült. A bajnok védelme az elmúlt napokban nem zárt épp tökéletesen, de ahogy már említettük, ebben szerepe van a tartalékos középpályának is. Emiatt úgy gondoljuk, hogy Di Natale vagy valamelyik csapattársa ezúttal is eredményes lesz, megszórni pedig nem fogja a címvédő ellenfelét, hiszen a bevethető támadó szellemű játékosok közül Pato és Aquilani megszámlálhatatlan helyzetből szokott egy-egy gólt lőni, Cassano pedig a Napoli ellen már a második félidő közepén a fülén vette a levegőt, azaz nem biztos, hogy tökéletes erőállapotban van egy három nappal az előző meccs után esedékes parádéhoz.

Juventus-Bologna 20:45 (Digi Sport Plus)
hatharom-tipp: 1
A tavaly a Parmától kétszer kikapó Juventus ezúttal feltüzelve gázolta el a sárga-kékeket az első lejátszott fordulóban, majd rutinjára építve nyert a Siena otthonában a másodikban. Ez valószínűleg elég lehet a Bologna ellen is, hiszen a vendégeknek eddig nem sikerült gólt szerezniük, és továbbra is úgy tűnik, hogy egyedül Marco Di Vaiótól függ, hogy ez összejön-e. A csatár már kilenc bajnoki óta eredménytelen, és ezeken a mérkőzéseken csapata összesen egyszer talált a kapuba. Ha ő megrázza magát egykori együttese ellen, akkor megnehezíthetik a Juve dolgát, de enélkül akár egyetlen lőtt gól is újra elég lehet a hazaiaknak a győzelemhez.

Chievo-Napoli 20:45
hatharom-tipp: 2
A nápolyiak két győzelemmel indították az idényt, és legutóbb ilyesmire 1990-ben volt példa, akkor pedig övék lett a Scudetto a szezon végén... Egyelőre nem akarjuk a kezükbe adni a bajnoki címet, de a jó sorozatukat mindenképp tovább nyújthatják. Az eddigi támadójátékukat és a két meccsen négy gólt kapó Chievo védelmét nézve valószínű, hogy ezúttal is több mint egy gólt lőhetnek Cavaniék, akik óriási önbizalommal rendelkezhetnek a Milan legyőzése után.

Cesena-Lazio 20:45
hatharom-tipp: 2
A Cesenától és a Laziótól is valamivel többre számíthattunk a két csapat új igazolásainak ismeretében, de a hazaiaknál Mutu egyelőre nem tudta a hátára venni a csapatot, a vendégeknél pedig Miroslav Klose és Djibril Cissé is inkább a mérkőzések első félidejében jeleskedett. A Sasok immár öt bajnoki óta kapnak meccsenként két gólt, márpedig az ő alapvetően defenzív, kevés helyzetetet hozó játékukkal így nehezen nyerhetők a mérkőzések. Így hiába vezettek kettővel a Milan, eggyel pedig a Genoa ellen, győzni egyik alkalommal sem tudtak. Ha nem akarnak gyorsan nagy hátrányba kerülni az egyelőre hibátlan Napolival vagy épp a Juventusszal szemben, akkor ideje, hogy összekapják magukat.

Palermo-Cagliari 20:45
hatharom-tipp: 1
Simon Ádám papíron ugyan a Palermo rendelkezésére áll, egyelőre azonban nem mutatkozhatott be a csapatban. Ebben természetesen bőven lehet szerepe sérülésének, ami miatt néhány hétig nem vehetett részt az edzésmunkában, és bízhatunk abban, hogy a csapata számára talán kissé sűrű héten ő is megkaphatja a lehetőséget. Együttese eddig egy Inter elleni bravúros 4-3-as győzelmet, és egy Bergamóban az Atalanta elleni, esőszünettel tarkított mérkőzésen elszenvedett 1-0-s vereséget könyvelhetett el. A Cagliari szintén nagy győzelemmel nyitott, hiszen a fővárosban verte 2-1-re a Romát, majd az újonc Novara ellen a kötelező három pontot is begyűjtötte, szintén egy 2-1-gyel. Arra, hogy a csapat két nyertes meccsel nyissa a szezont 1970 óta nem volt példa, azaz gyakorlatilag történelmi sikersorozatot ünnepelhetnek a szurkolóik. A Palermo ellen négy mérkőzés óta nem tudtak nyerni, de mellettük szól, hogy az előző idényben 19 idegenbeli találkozóból tizenkétszer lőttek legalább egy gólt. Más kérdés, hogy egy nem biztos, hogy elég lesz Szicíliában...

További mérkőzések:

Fiorentina-Parma 20:45
hatharom-tipp: X

Genoa-Catania 20:45
hatharom-tipp: 
 

 

 

Lecce-Atalanta 20:45
hatharom-tipp: 2