Kézilabda

Továbbjutás nélkül is hasznos volt a DVSC számára a BL-selejtező

megosztom

A Debrecen női kézilabdacsapata a lengyelországi Glogówban vett részt a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, ahol ugyan nem sikerült kiharcolni a főtáblára kerülést, de Köstner Vilmos vezetőedző így is elégedetten értékelte az elmúlt hétvége eseményeit.

"A Lubin nem tudta saját csarnokában megrendezni a tornát, ezért játszottunk Glogowban egy minden igényt kielégítő létesítményben" - mondta Köstner Vilmos a körülményekről a dvsckezilabda.hu-nak. "A látottak igazolták, amit előzetesen is sejtettünk, azaz, hogy nem a legerősebb kvalifikációs csoportba kerültünk. A Lubin és a Buxtehude is jó csapat, de BL-szinten még nyeretlenek, mint ahogy mi is ezt a nívót képviseltük volna, ha bejutunk a csoportkörbe. A tavalyi csapatunkkal, de még az öt távozóval, a nyári alapozást elkezdő kerettel is meg tudtuk volna nyerni a selejtezőt, de ezen utólag kár meditálni."

Köstner Vilmos, a Debreceni VSC női kézilabdacsapatának vezetőedzője

A szakember szerint hasznos volt a Gil Eanes-Lagos és a Buxtehude elleni mérkőzés is, mivel tovább formálódhatott a jelentősen megújult együttes: "A torna csapatépítésre kiválóan megfelelt, hiszen a csapat összeérésére az ilyen meccsek adnak lehetőséget. A portugálok ellen idegesen kezdtünk, aztán hoztuk, ami elvárható volt, s annak külön örülök, hogy minden BL-újoncunk lehetőséghez jutott. A Buxtehude ellen összeszedettebben játszottunk, s a hajráig volt esélyünk a bravúrra."

A vezetőedző első indulatában még a bírók tényekedését okolta a vereségért, de utólagos értékelésében már megváltoztatta a véleményét: "Hiba lenne a vereséget a játékvezetőkre fogni, hiszen összességében jó volt a bíráskodás, alkalmazták azt a nemzetközi kézilabdában meghonosodó felfogást, amelyhez nekünk szoknunk kell. Az döntött, hogy a németeknek ezen a szinten több bevethető játékosuk volt, mint nekünk. Az elején vezettünk, a németek kapuscseréje után viszont nehezen találtuk meg az újonnan pályára lépő hálóőr gyengéit. A szünetben rendeztük a sorokat, ekkor azt a DVSC-t láttam a pályán, amelyet mindig szeretnék látni."

megosztom