Tenisz

Murray szerint akár sztrájk is jöhet

  • VNA
megosztom

A világ legjobb férfi teniszezői Andy Murray szerint még a sztrájktól sem riadnának vissza, a játékosok egészsége érdekében rövidíteni szeretnék a szezont.

Hónapok óta hallhatunk nyilatkozatokat annak kapcsán, hogy a teniszélet főszereplői panaszkodnak a nemzetközi versenynaptárra. A szezon hosszát és a hatványozott igénybevételt a férfiaknál főként az egykori világelső Rafael Nadal illette kritikával, de a többiek is oda-oda mondogattak a profi teniszt irányító szervezetnek, az ATP-nek. Az elmúlt hétvégén még a magyar válogatott ellen a Davis Kupában szereplő Andy Murray is beállt a sorba, aki azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a legjobb játékosok akár sztrájkot is vállaljanak a változások kikényszerítése érdekében.

„Ez is egy lehetőség. Több játékossal beszélgettem már, és sokan azt mondták, hogy nem félnének egy esetleges sztrájk következményeitől sem” - mondta a 24 esztendős skót játékos, aki hozzátette, hogy mindenképpen változásra lenne szükség. A hőbörgők szerint az éves versenynaptárba 2-3 hetes szünetet kellene beiktatni és néhány tornával kevesebbet kellene rendezni. Murray szerint az a gond, hogy a jelenlegi rendszert csak nagyon lassan lehetne módosítani, a játékosoknak viszont drasztikusabb változásokra lenne szükségük.

megosztom