Sportpolitika

Hat japán úszott 150 kilométert - így köszönték meg Tajvan segítségét

  • VNA

Különleges úszó váltóval köszönte meg néhány japán sportember a tajvaniak segítségét, amellyel a márciusi földrengés és cunami utáni újjáépítést támogatták.

Hat japán sportember vállalta azt, hogy úszó-váltóban teljesíti a Japán és Tajvan közötti távot. A staféta még szombaton indult útjára Jonaguni szigetéről és hétfőn hajnalban érkezett meg a tajvani Suao kikötőjébe. Az erős szél és a tengeri áramlatok sem tartották vissza az úszókat, akik a két ország zászlaját, valamint a „Köszönjük Tajvan, hajrá Japán!” feliratot viselték úszósapkáikon. A váltó utolsó emberét közel kétszázan kísérték úszva a kikötőbe, ahol meleg fogadtatásban részesültek.

Tajvannak köszönték meg a márciusi segélyt
Az egykoron még Japán gyarmataként is működő Tajvan a márciusi földrengés után azonnali támogatásként 2 milliárd eurót utalt át Japánnak, amely komoly segítségnek számított. „Nagyon megérintett bennünket az, hogy a tajvaniak ennyire gyorsan és ilyen nagyvonalúan reagáltak a bajban” - nyilatkozta a partot érést követően a váltó egyik embere, Kazuya Suzuki.