Tottenham

Az "üveglábú" Woodgate-re nem lehetett biztosítást kötni, ezért elengedték

megosztom

Harry Redknapp, a Tottenham menedzsere egy interjúban elmondta, hogy azért kellett a szerződése lejártával ingyen elengedniük középhátvédjüket, Jonathan Woodgate-et, mert nem tudtak olyan biztosítást kötni az elképesztően sérülékeny játékosra, ami az edzésekre is érvényes lett volna.

Jonathan Woodgate a Stoke City egyik Premier League-mérkőzésén 2011 augusztusában

Woodgate karrierje során igazi sztárklubokban is megfordult, hiszen a Leeds neveltjeként a Newcastle, a Real Madrid, a Middlesbrough és a Tottenham játékosa is volt, mielőtt ezen a nyáron ingyen a Stoke Cityhez került volna. Összesen azonban csak 315 mérkőzést játszott felnőtt pályafutása eddigi 13 éve alatt, ami egy-egy profinak napjainkban akár fele ennyi idő alatt is összejön. A Realban például első szezonjában egy percre sem lépett pályára, de a másodikban is csak 14 találkozó jutott neki, és a Tottenhamben is csak négyszer játszott a csapatnál töltött utolsó két évében.

Az ok a hihetetlen sérülékenység - volt rengeteg hát-, ágyék-, comb- és vádliproblémája -, illetve az, hogy az elmúlt két évben a Hotspur egyszerűen nem tudott rá biztosítást kötni. Erről Harry Redknapp, a csapat menedzsere beszélt egy interjúban, aki elmondása szerint szerette volna az együttesnél tartani a védőt, de így nem volt választása.

"Gondok voltak a biztosításával. Egyszerűen nem volt edzésekre szóló biztosítása. Hiába szállt volna be, jött a főtitkár, és szólt, hogy nem edzhet. Persze megértem, hogy a klub elengedte. Két évig úgy fizették, hogy szinte nem is játszott" - mondta a szakember.

Redknapp már azt is kisebb csodának tartja, hogy Woodgate újra játszhat a Premier League-ben, de szorít a játékosért: "Minden elismerésem a Stoke orvosainak. Akárkihez jutott el végül Jonathan, az rendbetette és úgy tűnik, újra jó formában van. Remélem, hogy tudja folytatni a játékot, mert szerintem klasszis. Nagyon kedvelem őt, és remélem, hogy rendben lesz."

megosztom