Serie A előzetes

Az Inter lerázná magáról az újoncot

Egy mérkőzést rendeznek kedden este a Serie A negyedik fordulójában, amelyen két eddig nyeretlen csapat, az előző szezonban ezüstérmes Inter, és az 55 év után az első osztályba felkerült Novara találkozik. A papírforma igen erőteljesen sugallja a kék-feketék sikerét, de ehhez jobb játék kell, mint amit az eddigiekben mutattak.

Diego Milito és Esteban Cambiasso fogják a fejüket az Inter és a Trabzonspor Bajnokok Ligája-mérkőzésén a Giuseppe Meazza Stadionban 2011 szeptemberében

Novara-Inter
kedd 20:45 (Digi Sport)
hatharom-tipp: 2
Az eddig lejátszott két fordulóban mindkét csapat egy-egy döntetlent tud felmutatni az egy-egy vereség mellett. Ez az 1956 óta alsóbb osztályokban játszó Novara számára megbecsülendő, az Inter számára viszont inkább szégyellni való egy pontot jelent. Igaz, a kék-feketék két nehéz ellenféllel, a Palermóval és a Romával játszottak. A rózsaszín-feketék ellen a védelem nem szuperált (4-3-ra kaptak ki), a Farkasok ellen pedig a támadójáték nem működött (0-0). Az újonc a Chievo otthonából lopta el az említett egy pontot (2-2), míg a Cagliari vendégeként 2-1-es vereséget szenvedett.

Két idegenbeli találkozó után most mutatkozik be tehát saját közönsége előtt a Serie A-ban a Novara, és ez mindenképp megnehezítheti az Inter dolgát. Várhatóan nagyszerű lesz a hangulat a Silvio Piola Stadionban, ahol az előző szezon utolsó 5 mérkőzésén 10 hazai gólnak tapsolhattak a nézők. A kettes átlag Olaszországban már-már megsüvegelendő, de nem biztos, hogy mérvadó statisztika, hiszen Inter-erősségű csapatokat nem látott vendégül a Novara.

Az már inkább érdekes lehet, hogy a Nerazzurók nem szárnyaltak idegenben az előző idényben, 19 meccsükön 8 győzelmet arattak, ráadásul az utolsó öt találkozójukon 11 gólt kaptak. Igaz, az előrejátékuk többnyire kompenzálta a gyengébb hátsó teljesítményt, hiszen ők voltak a legtermékenyebb csapat a bajnokságban. Erre szükségük lehet ezúttal is, hiszen a védekezésben hasznosítható emberek közül Maicon, Cordoba, Motta és valószínűleg Chivu is hiányozni fog.