NB I

Pintér Attila nem lesz a Videoton edzője

Tassy Márk, a fehérváriak ügyvezetője elmondta, nincs edzőkérdés a bajnoki címvédőnél, nem igaz, hogy a menedzsment máris Sousa utódját keresi.

Pintér Attila szorgosan jegyzetel a Videoton meccsein

Bár több sajtóorgánumban is szinte tényként kezelték, az fmh.hu úgy tudja, Pintér Attila nem lesz a Videoton edzője. Hiába is látták sokan a Fáy utcai stadion lelátóján Pintér Attilát, aki zsinórban vagy negyedszer nézte élőben a Vidi valamelyik mérkőzését, téves az információ, hogy Fehérvárra kerülne, a bajnokcsapat vezetőedzője lenne. Egyrészről a fehérvári klub is kiadott egy közleményt szombat délután, amiben megerősítették a poziciójában a portugál szakembert.

„A Videoton FC vezetése Paulo Sousa-tól és az általa vezetett stábtól -ahogy eddig is- a továbbiakban azt várja, vezesse sikerre a csapatot mind a hazai, mind a nemzetközi meccsek során - ehhez a továbbra is minden támogatást megad a csapatnak és vezetőedzőnknek is, aki iránt töretlen a klubvezetés bizalma.”

Ezen kívül a lap információi szerint Tassy Márk, a csapat ügyvezetője egy személyes telefonbeszélgetés során elmondta, nincs edzőkérdés a bajnoki címvédőnél, nem igaz, hogy a menedzsment máris Sousa utódját keresi.

Ennek ellenére a bajnoki cím máris elúszni látszik, és ahhoz is össze kell kapnia magát a Vidinek, hogy nemzetközi porondon induljon jövőre.