NB II

Az MTK hiába készült az Ajka pontrúgásaira

Címkék:

Hatvan percig emberhátrányban játszott az MTK az Ajka ellen, és 2-1-es vereséget szenvedett hazai pályán az NB II Nyugati csoportjának 5. fordulójában.

A fővárosi együttes először vesztett pontokat a szezonban.Garami József szerint a kiállítás és az ellenfél pontrúgásai döntötték el az Ajka elleni mérkőzést.

"Az első félidőben a kiállításig nekünk voltak helyzeteink, de a piros lap után kénytelenek voltunk nagyobb hangsúlyt fektetni a védekezésre, a területek lezárására. Ennek következtében kevesebb támadást tudtunk kezdeményezni. Tudtuk, hogy ellenfelünk pontrúgásból veszélyes, hét közben készültünk is erre, hogy ne legyen probléma ebből. Ennek ellenére kétszer is szögletből kaptuk a gólt, és ez gyakorlatilag eldöntötte a három pont sorsát" - mondta a kék-fehérek szakmai igazgatója az mtkbudapest.hu-nak.