Sportpolitika

A Puskás Ferenc Stadion sorsa a 2012-es költségvetéstől függ

megosztom

Az öt kiemelt látványcsapatsportág egyesületei 10-15 milliárd forint közötti igényt nyújtottak be a társaságiadó-kedvezményből kérhető támogatásokra - mondta Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának elnöke.

Psukás Ferenc StadionA politikus a Digi Sport Reggeli Start című műsorában elmondta, idén 5-7 milliárd forintra lehet fedezet, a múlt csütörtökön lejárt határidőig beérkezett igények elbírálására 60 nap áll a sportági szövetségek rendelkezésére, ugyanakkor ezt megpróbálják egy hónapra leszorítani, így október közepére alakulhat ki pontos kép az igényekről.

"Nagyon nehéz helyzetben vagyunk a gazdasági válság miatt, kemény év elé nézünk, de reménykedem abban, hogy születik olyan megállapodás, amellyel nem kell hozzányúlnunk a társaságiadó-kedvezményről szóló törvényhez. Ez lobbierő kérdése is. Szigorúak leszünk, a nem rendeltetésszerű felhasználás hároméves kizárást von maga után a pályázati rendszerből, 150 százalékos büntetőkamattal történő visszafizetés mellett" - mondta a sport- és turizmusbizottság elnöke az állami ellenőrzéssel kapcsolatban.

Bánki beszélt a Puskás Ferenc stadion lebontásáról is, amely elmondása szerint a 2012-es költségvetéstől függ. Két verzió lehetséges: 60 ezer fős, nagy nemzetközi mérkőzések lebonyolítására alkalmas futballstadiont szeretnének, amelyben a futópálya vagy beépíthető lesz, vagy külön kell atlétikai stadiont építeni.

"A bontás akkor indulhat, ha világos a költségvetés. Ez elvileg beleférne az őszi időszakba. Ha 2014-re működő stadiont szeretnénk, még az ősszel neki kell látni a bontásnak."

A sporthuliganizmus elleni törvényt ért ellenzéki kifogásokkal kapcsolatban Bánki azt mondta, a jogszabály senkit sem tekint bűnözőnek, de mindenkit annak tekint, aki meg akar zavarni egy mérkőzést.

Fotó: magyarfutball.hu

megosztom