Debrecen

A döntő pillanatokban mi voltunk a jobbak - Kondás Elemér

megosztom

A listavezető Debrecen egy hat gól hozó mérkőzésen győzte le hazai pályán az MVM-Paks csapatát. A Loki vezetőedzője szerint a siker kulcsa abban volt, hogy a döntő pillanatokban rendre ők kerekedtek felül.

Mint arról honlapunk is beszámolt, a Debrecen hazai pályán 4-2-re legyőzte az ezüstérmes "atomvárosiakat", megőrizve ezzel listavezető pozícióját és veretlenségét is.

"Változatos mérkőzést láthatott a közönség, hol mi futballoztunk jobban, hol az ellenfél, de a döntő szituációkban mi jöttünk ki jól, és ezzel meg tudtuk nyerni a mérkőzést – mondta Kondás Elemér. - Miután a Paks kiegyenlített, váltani kellett, mert a játék képe alapján egy kicsit hátrányban voltunk. Nikolic állt be, mert amikor korábban játszott, jó teljesítmény nyújtott, ebben bíztunk most is, hogy tud pluszt hozzátenni, és sikerült is, mert nagyon jól szállt be, sokat tett azért, hogy gyorsan visszaszerezzük a vezetést, ami rendkívül fontos volt. Selim Bouadlával is elégedett vagyok, nagyon szép labdákat osztogatott, de volt több jó teljesítmény. Sokat tettünk a sikerért. Azt kértük a játékosoktól, hogy az első perctől kezdve az utolsóig küzdjenek, csússzanak, másszanak, ezt megvalósították, rúgtak nagyon szép gólokat, tehát összességében elégedett vagyok velük" - nyilatkozta az összecsapásról a dvsc.hu-nak a szakvezető. 

megosztom