NB I

Tovább száguld a Loki: a Paks sem jelentett akadályt

megosztom

A DVSC-TEVA hazai pályán magabiztosan, 4-2-re győzte le a tavalyi ezüstérmes MVM Paks együttesét az OTP Bank Liga 9. fordulójában.

Böde hiába harcolt, a Paks nem tudott pontot szerezni 

„Nehéz mérkőzésre számítok, a Paks jó csapat, jó játékosaik vannak, az utóbbi idők gyengébb szereplése nem téveszthet meg minket” - jegyezte meg a találkozó előtt Kondás Elemér, a DVSC-TEVA szakvezetője.

„A hazaiak nagyon jól mennek át védekezésből támadásba, gyorsan fejlődnek fel, amikor nálunk lesz a labda, kezdeményeznünk kell” - mondta Kis Károly, a paksiak trénere. Nem a megszokott védelemmel állt fel a debreceni csapat, Mészáros Norbert sérülés, Dejan Simac eltiltás miatt nem állhatott Kondás Elemér rendelkezésére. A hátsó alakzatban így Mijadinovszki és Máté Péter játszott középen. A paksiaknál ezúttal Hrepka-Montvai csatárpáros kezdett, Kiss Tamás és az új szerzemény Szatmári Lóránd is csak a kispadon kapott helyet.

Már a 3. percben Csernyánszkinak volt szüksége bravúrra, miután Bódi beadását ütötte ki a középen érkező Coulibaly elől. Öt percre rá Böde válaszolt a másik oldalon, bal lábas lövése alig kerülte el a kapu bal oldalát. A 9. percben megszerezte a vezetést a DVSC, miután Bódi szabadrúgását Csehi Tamás tiszta helyzetben a saját kapujába fejelte (1-0).

Ezt követően kissé megzavarodott a hazai védelem: Coulibaly kétszer is ígéretes helyzetbe került, de gólt nem sikerült szereznie. A 23. percben az addigi legnagyobb helyzetet hagyta ki Montvai, aki egyedül vihette kapura a labdát, de 16 méterről belebombázta a kifutó Novakovicba. Ezt követően Bartha is ziccerbe került, de bal oldalról fölé bombázott. A túloldalon Coulibaly válaszolt egy helyzettel, miután lefutotta Égert és éles szögből leadott lövését Csernyánszki védte. A 33. percben Bódi tekert kapura egy szabadrúgást, de a paksi kapus ezúttal is hárított. Az ellentámadásból ismét nagy helyzetbe került a vendégcsapat, de Heffler passzából Montvai gyenge lövést ereszett kapura. Így egygólos hazai előnnyel vonultak a csapatok a félidőre egy kifejezetten jó iramú összecsapáson.

A második félidő 8. percében Hrepka ívelt be bal oldalról, Böde fejese pedig nem sokkal kerülte el a kaput. A 61. percben aztán egyenlített a Paks: Bartha jobb oldali lapos beadását Vayer Gábor két védő és a kapus között a kapuba pofozta (1-1). Nem sokáig örülhettek azonban a vendégek, ugyanis négy percre rá Báló hibázott nagyot, mellőle Nikolic középre gurította a labdát, Adamo Coulibaly pedig pár lépésről a kapu közepébe passzolt (2-1). A 75. percben aztán végeg eldőlt a mérkőzés, Bouadla jobb oldali beadását az ötös sarkáról Varga József a hosszú sarokba csúsztatta (3-1). Ezt követően kicsit visszavettek az iramból a hazaiak, aminek meg is lett az eredménye, mert a 89. percben Vayer iramodott meg a bal oldalon, majd remek mozdulattal lőtte ki a hosszú sarkot (3-2). A Debrecen azonban egy percre sem ijedt meg, sőt Nikolic remek passza után Coulibaly mindenkit kicselezett, majd az üres kapuba bombázott öt méterről (4-2). A DVSC így teljesen megérdemelten 4-2-re nyerte meg a találkozót, és továbbra is veretlenül vezeti a tabellát.

OTP Bank Liga 9. forduló
DVSC-TEVA-MVM Paks 4-2 (1-0)
Gólszerző: Csehi T.-öngól (9.), Coulibaly (66, 91.), Varga J. (75.) ill. Vayer (61.), (89.)

 

 

 

 

OTP Bank Liga
  M GY D V RG KG P
1.Debrecen 9 8 1 0 20 7 25
2.Győr 8 7 1 0 15 5 22
3.Honvéd 9 6 0 3 19 10 18
4.Pécs 9 5 2 2 13 14 17
5.Diósgyőr 9 4 3 2 14 10 15
6.Videoton 9 4 2 3 12 6 14
7.Pápa 9 4 1 4 10 10 13
8.Kecskemét 9 3 4 2 17 12 13
9.Haladás 9 3 2 4 9 11 11
10.Siófok 9 2 4 3 8 8 10
11.Paks 9 2 4 3 15 19 10
12.Kaposvár 9 1 4 4 12 18 7
13.Vasas 9 1 4 4 9 16 7
14.Ferencváros 8 1 2 5 6 10 5
15.Újpest 9 1 2 6 9 15 5
16.Zalaegerszeg 9 0 2 7 5 22 2
megosztom