Davis Kupa

Djokovics sérülése miatt Argentína jutott a fináléba

A világelső Novak Djokovics sérülés miatt feladta a Juan Martin Del Potro elleni mérkőzését, így Argentína 3-1-es előnyt szerzett összesítésben, és már biztosan döntőbe jutott a tenisz Davis Kupa Világcsoportjában.

Novak Djokovics nyújt hátsérülése miatt a Juan Martin Del Potro elleni mérkőzésén a Davis Kupa elődöntőjéban a Szerbia-Argentína találkozón 2011 szeptemberében

Djokovics már pénteki találkozóját is kihagyta sérülése miatt, akkor Viktor Troicki ugrott be helyette, aki négy szettben kikapott David Nalbandiantól. Ezt Janko Tipsarevics Del Potro elleni veresége, majd a szerb páros győzelme követte.

A 2-1-es hátrány miatt tehát úgy döntött Bogdan Obradovics szövetségi kapitány, hogy beveti a világelsőt az első vasárnapi találkozón Del Potro ellen, de ez a döntés nem jött be. Az argentin rövidítésben megnyerte az első szettet, majd 3-0-s vezetést szerzett a másodikban, amikor a bokasérülés miatt lent maradó Djokovics úgy döntött, nem tudja folytatni a játékot. Ezzel Argentína összesítésben 3-1-es előnyt szerzett, azaz eldőlt, hogy Szerbia nem védheti meg a címét a Davis Kupában, spanyol argentin döntőt rendeznek decemberben.

Davis Kupa
elődöntő
Del Potro-Djokovics 7:6 (7-5), 3:0-nál Djokovics feladta
szombaton játszották:
Zimonjics, Troicki-Chela, Monaco 7:6 (7-4), 6:4, 6:2
pénteken játszották:
Nalbandian-Troicki 6:4, 4:6, 6:2, 6:4
Del Potro-Tipsarevics 7:5, 6:3, 6:4
Szerbia-Argentína 1-3 - állás a harmadik egyes után