NB I előzetes

Csertői versenyre, Détári harcra buzdít

  • Göbölyös János
megosztom

Vasárnap két mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga. A 9. forduló záró meccsén a múlt héten az első győzelmét megszerző Ferencváros a Kaposváron először pontot vesztő ETO-val találkozik Győrben.

Mintha összenőttek volna. A Debrecen és a Győr hét fordulón át fej-fej mellett haladt, a Loki csak a jobb gólkülönbségének köszönhetően előzte meg az ETO-t, az ötödik játéknap után pedig már társbérletben az első helyen osztoztak. Csertő Aurél csapata a múlt héten pontelőnnyel az élre ugorhatott volna, de lemásolta a DVSC siófoki teljesítményét (nem játékban, hanem eredményben), és ikszelt Kaposváron. Úgy érkeztek el tehát a 9. fordulóhoz, hogy vasárnap – két óra csúszással – ismét megpróbálnak az élen maradni. A győriek – hasonlóan az előző körhöz – apró előnyt élveznek azzal, hogy amikor elkezdődik a Ferencváros elleni mérkőzésük, már tudják, hogy a Debrecen mit játszott a Paks ellen. Bár az is lehet, hogy az esetleges győzelmi kényszer éppen hátrányt jelent majd az ETO számára.

Mindez persze a legkevésbé sem foglalkoztatja Csertőit, számára sokkal fontosabb feladat az, hogy megoldja a hét közben megsérült Djordjevics és a Rákóczi ellen kiállított Pilibaitis pótlását. Szükség is lesz erre, hiszen a Fradi után négy olyan csapat következik (Diósgyőr, Kecskemét, Debrecen, Videoton), amelyek egyenként is kemény diót jelenthetnek, hát még így sorban.

OTP Bank Liga 9. forduló:
Győri ETO–Ferencváros
ETO-Park, 09.18., vasárnap, 18.00 (Sport2), Vezeti: Bognár Tamás (Erős G., Ring Gy.)
Hathárom-tipp: 1
Csertő Aurél mielőtt rátért volna a vasárnapi összecsapásra, először rövid összegzést adott csapata eddigi remek teljesítményéről: "Parádés két hónapot tudunk magunk mögött – kezdte értékelését a kisalfold.hu-n az ETO vezetőedzője. – Egy klub életében mindig a bajnoki mérkőzések jelentik a csúcsot, a nyolc meccsből mi hetet megnyertünk, egyszer játszottunk döntetlent. Látványosabb lett a játékunk, ugyanakkor labdarúgóink mentálisan erősödtek és majdnem mindig a lehető legjobbat adták. Ez szinte mindig egyenesen arányos volt a győzelemmel."

A győriek mestere ezután megemlítette, csapata Kaposváron nem bírta el annak a terhét, hogy egy újabb győzelemmel a tabella élére kerülhet, majd nyomban rátért a nagy érdeklődéssel várt, Ferencváros elleni találkozóra: "Bízom benne, hogy vasárnap úgy teljesítünk, ahogy versenyhelyzetben kell. A Ferencváros vendégjátéka mindenhol nagy esemény, így lesz ez Győrött is. A Fradit legyőzni mindig dicsőség, bárhol is áll a táblázaton. Az edzőváltás után nyilván új impulzusokat kapott a fővárosi csapat, minden futballistája bizonyítani akar. Nagyon hajtós, kemény mérkőzésre számítok, amelyen a saját játékunkat jól játszva megszerezzük a három pontot, és remélem, hogy egy újabb nagy sorozatot kezdünk."

A Fradira is ráférne egy jó sorozat. Azzal, hogy a fővárosi zöld-fehérek egy héttel ezelőtt legyőzték a Zalaegerszeget, akár el is kezdődhet ez a bizonyos széria. A szakmai igazgatóként a csapat kispadján debütáló Détári Lajoson mindenesetre nem múlik a jó folytatás.

"A játékosok a Zalaegerszeg ellen újra megízlelték a győzelmet, így talán elhiszik azt, hogy amit az edzéseken gyakorolunk, az jót fog tenni nekik a mérkőzésen – fogalmazott Détári az ftc.hu-n. - Én azt mondtam két héttel ezelőtt, hogy nem ígérek semmit, csak azt, hogy keményen fogunk dolgozni. Lépésről lépésre megyünk előre. Természetesen tudjuk, hogy ez még nem egetverő játék volt csodákkal fűszerezve, de egy olyan Ferencváros volt a pályán, amelyik a kilencven percet végighajtotta. Az alap már megvan, erre lehet építkezni. Az elsődleges, hogy aki felveszi a Ferencváros mezét, az csakis ilyen mentalitással léphet pályára."

Détári a győri találkozóval kapcsolatban megjegyezte, hogy tisztelik az ellenfelet, de ez csak addig tart majd, amíg elkezdődik a mérkőzés: "Ahogy kifutunk a stadion gyepére, már nem lesz tisztelet, mert kemény harc fog folyni a három pont megszerzéséért – folytatta Détári. - Idegenben is támadni fogunk, nem hiszem, hogy változtatni kellene a játékunkon. Vannak olyan futballistáink, akik tudnak támadni, de természetesen a védekezést ehhez jól meg kell szervezni. Nagyon felkészültünk a Győrből, tudjuk minden gyengéjét, és erősségét, de a saját játékunkkal még többet foglalkoztunk. Nagyon nagy esélyt érzek egy jó eredmény elérésére."

Forma index (a legutóbbi öt mérkőzés alapján)*
Győri ETO-Ferencváros

ellenfél eredmény pontszám
GYŐR



Paks (NB I)
2-1 2,5

ZTE (NB I)
5-1 2

Pápa (LK) 0-0 0,75

Haladás (LK)
2-2 1

Kaposvár (NB I)
0-0 1,25
Aktuális forma-index*

1,50
FTC



Haladás (NB I)
1-2 0

Vasas (NB I)
0-2 0

Siófok (LK)
1-2 0

Pécs (LK)
1-4 0

ZTE (NB I)
2-0 2
Aktuális forma-index*

0,40

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A Ligakupa-mérkőzéseket csak abban az esetben vesszük figyelembe, ha az első kerethez tartozó játékosok legealább 60 %-a pályára lép az adott találkozón. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0( 1,50)
Európa Liga 2,5 (1,25)
NB I 2,0 (1,00)
Magyar Kupa 2,0 (1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0 (1,00)
Szuperkupa 1,5 (0,75)
Ligakupa 1,0 (0,50)
Egyéb hazai 1,0 (0,50)
Tabella
M Gy D V Rg Kg P
1. Debrecen 8 7 1 0 16 5 22
2. Győr 8 7 1 0 15 5 22
3. Honvéd 9 6 0 3 19 10 18
4. Pécs 9 5 2 2 13 14 17
5. Diósgyőr 9 4 3 2 14 10 15
6. Videoton 9 4 2 3 12 6 14
7. Pápa 9 4 1 4 10 10 13
8. Kecskemét 9 3 4 2 17 12 13
9. Haladás 9 3 2 4 9 11 11
10. Siófok 9 2 4 3 8 8 10
11. Paks 8 2 4 2 13 15 10
12. Kaposvár 9 1 4 4 12 18 7
13. Vasas 9 1 4 4 9 16 7
14. Ferencváros 8 1 2 5 6 10 5
15. Újpest 9 1 2 6 9 15 5
16. Zalaegerszeg 9 0 2 7 5 22 2
megosztom