NB I előzetes

Nyerni akar a Siófok? Állunk elébe! - Mészáros Ferenc

  • Göbölyös János

Szombaton öt mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 9. fordulója. A múlt héten Újpesten súlyos vereséget szenvedő Pécs a Debrecen győzelmi sorozatát megszakító Siófokot fogadja.

Jókora pofonba futott bele a PMFC Újpesten, s bár a vereséggel megtartotta a harmadik helyét a táblázaton, a mínusz egyes gólkülönbsége minimum figyelmeztető kell legyen Mészáros Ferencnek. A vezetőedző alaposan kielemezte játékosaival a hibákat, amelyeket a Siófok ellen korrigálhatnak. Elvileg egyszerű mérkőzés következik a pécsiek számára, a felvetésre Mészáros a következőképpen reagált a pmfc.hu-n: "Melyik egyszerű mérkőzés az NBI-ben? A hátul lévő csapatok jönnek fel, a középmezőny együttesei szervezetten futballoznak, míg az élen állók nagyon jók. A Siófok is nagyon masszív, tömör a védekezése, és erre alapozva veszélyesen kontrázik. Közel azonos erősségű a két csapat kerete, de mindig az számít, amit az adott játékosállományból ki lehet hozni".

OTP Bank Liga 9. forduló
Pécsi MFC–BFC Siófok
Pécs, 09.17., szombat, 19.00
Vezeti: Radványi Ádám (Medovarszki J., ifj. Kormányos G.)
Hathárom-tipp: x
Az előző heti vereség személyi változásokkal is járhat, Mészáros ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nem szeret kapkodni, senkinek nem lenne jó, ha öt-hat embert kicserélne, de van olyan játékosa, aki két-három hete elég gyengén futballozik, ezért ő kikerül a csapatból.

"Ha összeállunk, akkor nekünk itthon nyerni kell, úgy érzem, jobbak vagyunk, mint a Siófok, habár azt hallom, hogy három pontért jönnek. Állunk elébe." – zárta nyilatkozatát Mészáros Ferenc.

A pécsi klub honlapja megkérdezte az ellenfél szakmai igazgatóját, Horváth Károlyt is, hogy miként készítette fel csapatát a PMFC ellen:

"Semmi különös nem történt, minden úgy alakult, mint eddig – kezdte a vendégek szakmai igazgatója. - Ugyanaz a célunk Pécsett is, mint a többi mérkőzésen, szeretnénk pontot szerezni. Tudjuk, hogy egy nagyon jól szereplő együtteshez utazunk, amelyiknek stabil a háttere, rendezettek a körülményei, nyugalom van, úgyhogy ebből a szempontból a PMFC a kiemelt csapatok közé tartozik, nem véletlen a jó teljesítménye."

Horváth Károly arra a kérdésre, hogy meglepte-e a pécsiek eddigi teljesítménye, nemmel válaszolt, majd meg is indokolta, hogy miért: "Amikor meghallottam, hogy a klub mennyi pénzért és hány játékost szerződtet Nyíregyházáról, úgy gondoltam, hogy ha nem sikerül, akkor igazolnak mást. Ez bejött nekik egyelőre, sőt van olyan futballistájuk, akik még pályára sem léptek. A pécsiekkel ellentétben a mi lehetőségeink nagyon szerények, a terveink is ehhez igazodnak, az elsődleges célunk továbbra is a bent maradás".

Forma-index (a legutóbbi öt mérkőzés alapján)*
Pécs-Siófok
  ellenfél eredmény pontszám
PÉCS      
  Videoton (NBI) 1-4 0
  Pápa (NBI) 2-1 2
  Kaposvár (LK) 1-2 0
  FTC (LK) 4-1 1,5
  Újpest (NBI) 1-4 0
Aktuális forma-index*     0,70
SIÓFOK      
  Kaposvár (NBI) 3-1 2
  Diósgyőr (NBI) 1-2 0
  FTC (LK) 2-1 1
  Kaposvár (LK) 0-2 0
  Debrecen (NBI) 0-0 1
Aktuális forma-index*     0,80

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A Ligakupa-mérkőzéseket csak abban az esetben vesszük figyelembe, ha az első kerethez tartozó játékosok legealább 60 %-a pályára lép az adott találkozón. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0( 1,50)
Európa Liga 2,5 (1,25)
NB I 2,0 (1,00)
Magyar Kupa 2,0 (1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0 (1,00)
Szuperkupa 1,5 (0,75)
Ligakupa 1,0 (0,50)
Egyéb hazai 1,0 (0,50)
Az NB I állása
M Gy D V Rg Kg P
1. Debreceni VSC 8 7 1 0 16 5 22
2. Győr 8 7 1 0 15 5 22
3. Pécs 8 5 1 2 12 13 16
4. Honvéd 8 5 0 3 17 10 15
5. Diósgyőr 9 4 3 2 14 10 15
6. Videoton 8 4 1 3 12 6 13
7. Pápa 8 4 1 3 9 8 13
8. Kecskemét 8 3 3 2 16 11 12
9. Paks 8 2 4 2 13 15 10
10. Siófok 8 2 3 3 7 7 9
11. Haladás 8 2 2 4 7 10 8
12. Kaposvár 9 1 4 4 12 18 7
13. Vasas 8 1 3 4 9 16 6
14. Újpest 8 1 2 5 9 13 5
15. Ferencváros 8 1 2 5 6 10 5
16. Zalaegerszeg 8 0 1 7 4 21 1