Davis Kupa

Murray elismerően nyilatkozott Kiss Sebőről

A világranglista-negyedik Andy Murray pénteken három játszmában, 6:0, 6:2, 7:6-ra legyőzte a félprofi, az ATP-listán pont nélkül álló Kiss Sebőt a tenisz Davis Kupa euro-afrikai zónája II. csoportjának harmadik, egyben utolsó fordulójában, melyen a feljutás a tét. Kiss a harmadik szettben megizzasztotta az eddigi karrierje során három Grand Slam-döntőt játszó Murrayt, aki dicsérte ellenfelét a mérkőzés után.

"Jól kezdtem a mérkőzést, aztán amikor ellenfelem feljavult, egyre többet hibáztam. 5-3-nál lehetőségem volt kiszerválni a mérkőzést, de aztán 5-4-nél két meccslabdát is elvesztettem. A harmadik szettben nagyon jól játszott, nem hittem volna, hogy rövidítésre kerül sor. Szerintem rossz döntést hozott azzal, hogy a tanulmányaira koncentrál, nagyon jó játékos lehetne belőle. Mindenestre örülök neki, hogy 2-0-ra vezetünk az első nap után" - nyilatkozta a 24 éves skót teniszező.