NB I előzetes

A múlt sérelmei is motiválják a Haladást

  • Göbölyös János

Szombaton öt mérkőzéssel folytatódik az OTP Bank Liga 9. fordulója. A múlt héten a Honvéd ellen magabiztos győzelmet arató Pápa a Videotontól vereséget szenvedő Haladás otthonába látogat.

A múlt héten a Honvéd ellen magabiztos győzelmet arató Pápa a Videotontól vereséget szenvedő Haladás otthonába látogat az OTP Bank Liga 9. fordulójában

Nem igazán kedveli egymást a két csapat. Egészen pontosan a szombathelyi szurkolók fújnak a Lombard tulajdonosára, Bíró Péterre azóta, hogy 2004-ben az üzletember kiszállt a Haladásból, és magával vitte az indulási jogot Pápára. A vas megyei klub nem csak anyagilag, szerkezetileg is romokban hevert, hiszen a fél csapat követte Bírót, a másik fele meg kiegészülve a másodosztályba kényszerült.

OTP Bank Liga 9. forduló:
Haladás Sopron Bank–Lombard Pápa
Szombathely, 09.17., szombat, 19.00, Vezeti: Berger József (Forgács A., Kis Z.)
Hathárom-tipp: 1
Azóta sem bocsájtják ezt meg a szombathelyiek, és jobb híján a pályán kívánnak elégtételt venni a korábbi sérelmekért. Ez eddig a Rohonci úton tökéletesen sikerült, tavaly 1-0-ra, az azt megelőző szezonban pedig 4-2-re nyert a Haladás. A zöld-fehérek hasonló folytatásban bízva készülnek a Veszprém-megyei együttes ellen, bár a csapatkapitányuk, Tóth Péter előző fordulóbeli Videoton elleni kiállítása és Nagy I Gábor bokaszalag-szakadása miatt Aczél Zoltán vezetőedzőnek változtatnia kell alapcsapatán. Ahhoz, hogy a szombathelyiek ne csússzanak le a veszélyes zónába, mindenképpen nyerniük kell – ha már a bajnok otthonában az utolsó tíz percben ,,elszórakozták” a pontszerzést.

"Jól sikerült a felkészülés, átérzi mindenki, hogy milyen fontos találkozó jön. Persze minden meccs fontos, de tudjuk: milyen pikantériája van ennek a mérkőzésnek" – utalt a klub honlapján Aczél a várható feszültségre és a remélt győzelemre.

Kollégája, Véber György is a múlt sérelmeinek felemlegetésével kezdte nyilatkozatát az nb1.hu-n: "Remélem, hogy a mérkőzés nem a Haladás és a Lombard Pápa ellentétéről szól majd. Ebbe belecsöppentem, az öltözőben nem is hozom fel, ez legyen a szombathelyiek gondja – fogalmazott Véber, majd rátért a meccs szakmai részére. - Egy jó formába lendülő hazai csapat, amely jó játékosokkal és egy jó edzővel rendelkezik, hazai pályán be akarja gyűjteni a három pontot. Így már rögtön két feladat vár ránk. Végig higgadtnak és nyugodtnak kell maradnunk, ugyanis csak akkor tudjuk megvalósítani az általam megálmodott játékot. Ez csak akkor valósul meg, ha önmagában biztos, tiszta fejű csapat fut ki a pályára. Ha ez realizálódik, akkor a közönség lesz a nyertes. Pontszerzéssel tartanánk a pozíciónkat, de ha nyerni tudunk, akkor csatlakozunk az élmezőnyhöz. Számunkra ez a tétje a mérkőzésnek."

Pápán egyébként a múlt héten olyasvalami történt, amire ebben a bajnokságban még nem volt példa: Ferenczi István gólt szerzett. Az ő esetében ez eddig nem volt kuriózum, a kilencszeres válogatott csatár eddigi klubjaiban rendszerint termelte a gólokat, most viszont csak a nyolcadik fordulóban sikerült ez neki először. Márpedig ha ő formába lendül, ritkán szokott megállni tíz alatt. 

Forma index (a legutóbbi öt mérkőzés alapján)*
Haladás-Pápa

ellenfél eredmény pontszám
HALADÁS



FTC (NB I)
2-1 2,50

Kecskemét  (NB I)
2-2 1

ZTE (LK) 2-1 1

Győr (LK)
2-2 0,25

Videoton (NB I)
0-1 0
Aktuális forma-index*

0,95
PÁPA



Debrecen (NB I)
0-2 0

Pécs (NB I)
1-2 0

Győr (LK)
0-0 0,50

ZTE (LK)
8-0 1,50

Honvéd (NB I)
3-1 2
Aktuális forma-index*

0,80

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A Ligakupa-mérkőzéseket csak abban az esetben vesszük figyelembe, ha az első kerethez tartozó játékosok legealább 60 %-a pályára lép az adott találkozón. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0( 1,50)
Európa Liga 2,5 (1,25)
NB I 2,0 (1,00)
Magyar Kupa 2,0 (1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0 (1,00)
Szuperkupa 1,5 (0,75)
Ligakupa 1,0 (0,50)
Egyéb hazai 1,0 (0,50)
Az NB I állása
M Gy D V Rg Kg P
1. Debreceni VSC 8 7 1 0 16 5 22
2. Győr 8 7 1 0 15 5 22
3. Pécs 8 5 1 2 12 13 16
4. Honvéd 8 5 0 3 17 10 15
5. Diósgyőr 9 4 3 2 14 10 15
6. Videoton 8 4 1 3 12 6 13
7. Pápa 8 4 1 3 9 8 13
8. Kecskemét 8 3 3 2 16 11 12
9. Paks 8 2 4 2 13 15 10
10. Siófok 8 2 3 3 7 7 9
11. Haladás 8 2 2 4 7 10 8
12. Kaposvár 9 1 4 4 12 18 7
13. Vasas 8 1 3 4 9 16 6
14. Újpest 8 1 2 5 9 13 5
15. Ferencváros 8 1 2 5 6 10 5
16. Zalaegerszeg 8 0 1 7 4 21 1