Bundesliga

A Köln felnégyelte a Leverkusent a Rajna-menti rangadón

megosztom

Az esélytelenebb Köln Lukas Podolski vezérletével 4-1-re verte idegenben a Bayer Leverkusent a Bundesliga 6. fordulójának szombati játéknapján. A Köln 15 év után tudott ismét nyerni Leverkusenben.

Podolski vezérletével a Köln kivégezte a Leverkusent

Bayer Leverkusen-1. FC Köln 1-4 A Bayer nagy fölényben játszott az első percektől kezdve, de a 32. percig kellett várni az első nagy helyzetre: ekkor Balics tálalt remekült tálalt Derdiyok elé, aki rosszul találta el a labdát és a kapu fölé tüzelt. Pár perccel később a védő Schwaab próbálkozott távolról, majd André Schürrle elől kellett szögletre tisztázni. Az előző szezont a Mainzban töltő támadót nem igazán tudták semlegesíteni a Köln védői, de az első félidőt kihúzta a vendégcsapat kapott gól nélkül, nem úgy a Leverkusen: a kapujához szegezett Köln a 44. percben megszerezte a vezetést, az első valamirevaló támadás végén a bal szélen megiramodó Podolski lebirkózta magáról Toprakot, majd önzetlenül Novakovicshoz passzolt, aki az üres kapuba lőtte a labdát (0-1).

Rögtön a szünet után Podolski és Novakovics megismételte az első félideji kombinációt, csak fordított felállásban, ismét egy kontrából iramodott meg a Köln, Novakovics jobbról Podolskinak passzolt, aki közelről lőtt a hába (0-2).

54. percben már hárommal ment a vendégcsapat, Podolski könnyedén vezette el a labdát a szerencsétlenkedő Reinartz mellett, és 16 méterről a hálóba gurított (0-3). A hazaiaknál a 70. percben Sidney Sam fejesét bravúrral hárította Rensing, majd a szöglet után Balic bólintását is, de a kipattanót Rolfes a hálóba piszálta (1-3). A gól visszahozta a Leverkusen önbizalmát, de a Köln kivédekezte a kritikus perceket, és a hosszabbításban Mato Jajalo egy újabb kontra végén feltette a koronát a Köln teljesítményére (1-4).

Érdekes, hogy Robin Dutt, a gyógyszergyáriak vezetőedzője csak háromgólos hátránynál, csereként küldte pályára az Augsburg ellen egy hete duplázó Sidney Samet és egy gólt szerző Stefan Kiesslinget. A találkozó előtt a német sajtó Lukas Podolski és André Schürrle párharcakánt (is) harangozta be a mérkőzést. Nos, az első félidőben mezőnyben Schürrle volt a jobb, de Podolskinak egy akció elég volt, hogy vezetéshez segítse a Kölnt, a második félidőben pedig a lengyel származású csatár két gólja mindent megmagyaráz. Schürrle ráadásul a hosszabbításban piros lapot kapott buktatásért.

A Hoffenheim könnyedén tartotta otthon a három pontot a Wolfsburg ellen. Az újoncok "rangadóján" a Hertha hátrányból felállva mentett pontot hazai pályán az Augsburg ellen. Folytatta jó szereplését a Mönchengladbach, idegenben verte a Hamburgot Igor De Camargo góljával. Az Elba-partiak sorozatban negyedszer kaptak ki, egy ponttal árválkodnak a tabella utolsó helyén.

Bundesliga, 6. forduló:
Bayer Leverkusen-1. FC Köln 1-4 (0-1)
Gólszerző: Rolfes (70.), illetve Novakovics (44.), Podolski (46, 54.), Jajalo (90+4.)
 Piros lap: Schürrle (90+1. - Leverkusen)
 
Hamburger SV-Borussia Mönchengladbach 0-1 (0-0)
Gólszerző: De Camargo (66.)
 
1899 Hoffenheim-VfL Wolfsburg 3-1 (2-0)
Gólszerző: Babel (20.), Firmino (24., 85.), illetve Dejagah (64.)
Piros lap: Hitz (80. - Wolfsburg)
 
Hertha BSC-FC Augsburg 2-2 (0-1)
Gólszerző: Lell (46.), Torun (57.), illetve Hosogai (20.), Callsen-Bracker (64.)
Piros lap: Langkamp (86. - Hertha)
 
Később:
1. FC Nürnberg-Werder Bremen 15:30 (vihar miatt rövid időre félbeszakadt a mérkőzés)
1. FC Kaiserslautern-FSV Mainz 05 18:30
 
Vasárnap:
Hannover 96-Borussia Dortmund 15:30
FC Schalke 04-Bayern München 17:30
SC Freiburg-VfB Stuttgart 20:30
 
Pénteken:
Freiburg-Stuttgart 1-2 (0-1)
Gólszerző: Cissé (84.), illetve Harnik (33., 73.)
Tabella

M Gy D V Rg Kg P
1. Borussia Mönchengladbach 6 4 1 1 8 3 13
2. Bayern München 5 4 0 1 16 1 12
3. Hoffenheim 6 4 0 2 12 5 12
4. Werder Bremen 5 4 0 1 11 5 12
5. VfB Stuttgart 6 3 1 2 9 4 10
6. Bayer Leverkusen 6 3 1 2 7 7 10
7. Schalke 04 5 3 0 2 11 8 9
8. Hertha Berlin 6 2 3 1 8 7 9
9. Nürnberg 5 3 0 2 5 5 9
10. Hannover 96 5 2 2 1 6 7 8
11. Borussia Dortmund 5 2 1 2 6 4 7
12. Mainz 05 5 2 1 2 7 10 7
13. FC Köln 6 2 1 3 11 15 7
14. Wolfsburg 6 2 0 4 7 12 6
15. Freiburg 6 1 1 4 10 18 4
16. Augsburg 6 0 3 3 6 12 3
17. Kaiserslautern 5 0 2 3 2 8 2
18. Hamburger SV 6 0 1 5 6 17 1
megosztom