NB I előzetes

Vezérüket vesztették a diósgyőri oroszlánok

  • Göbölyös János

Pénteken folytatódik az OTP Bank Liga. A 9. forduló első mérkőzésén a vendégként még pont nélküli Kaposvári Rákóczi a legutóbb Pakson döntetlent játszó Diósgyőrhöz látogat.

A diósgyőri szurkolók üdvözlik a közönséget
OTP Bank Liga 9. forduló
Diósgyőri VTK–Kaposvári Rákóczi
Diósgyőr, 09.16., péntek, 18.00 (TV:SportM)
Vezeti: Oláh Gábor (Berettyán P., Horváth L.)
Hathárom-tipp: X
Pirosodik a DVTK. A szurkolók a héten baráti szívességből, no és persze a klub iránt érzett elkötelezettségük okán kerítést festettek a stadionban. A piros szín láttán és hallatán azonban nem biztos, hogy a fenti társadalmi munka ugrik be először a helyieknek, sokkal inkább az a lapjárás, ami most már kezd túlzott méreteket ölteni. A diósgyőriek az eddigi nyolc fordulóban ötször nem tudták tizenegyen befejezni a mérkőzést, így történt legutóbb Pakson is, amikor a kapusnak kellett idő előtt elhagynia a pályát. Mégsem nevezhető durvának a borsodiak játéka, a kiállítások inkább a túlzott akarással, a pillanatnyi dekoncentráltsággal magyarázhatók. Benczés Miklós vezetőedzőnek tehát sok más mellett a tisztább játékra is figyelnie kell, nem hiába kezdte ezzel a pénteki mérkőzés felvezetését.

"Haász Sándor nyilatkozta egyszer, hogy úgy küzdöttünk mint az oroszlánok, de úgy is fociztunk. Ez Pakson ránk is igaz volt, azonban a védelem minden dicséretet megérdemel, hiszen jól zárt és erre a jó teljesítményre a Kaposvár ellen is szükség lesz  - fogalmazott a szakember a klub honlapján, majd néhány mondatban a Rákóczit jellemezte. - Pénteki ellenfelünk rapszodikusan szerepel a bajnokságban, a nagycsapatokat meglepte, emellett sorra rugdossa a gólokat, a Paks ellen négyet is szerzett, és Perics vezeti a góllövőlistát. Rajta kívül is vannak jó játékosaik, Kulcsár Kornél tehetséges fiatal, Alexeev moldáv, Safarics horvát válogatott labdarúgó, de a csapat egészében is jó, amiről Sisa Tibor gondoskodik. Tudom, hogy nem lesz könnyű dolgunk, de itthon nekünk győznünk kell. A védőjátékot már dicsértem, a támadójátéknak viszont sokkal hatékonyabbnak kell lenni, mint Pakson volt. Több mozgásra, jobb szélsőjátékra van szükség."

A múlt héten kiállított Rados két meccses eltiltást kapott, Benczést azonban nem nyugtalanítja a kényszerű csere, sokkal inkább a sérült Luque kiesése:

"Farkas Balázs véd, aki az első osztályban is bizonyított már. Rutinos, jó kapusról van szó, egy kicsit sem izgulok emiatt. A kispadra pedig a rendkívül tehetséges, mindössze tizenhat esztendős Ragályi Róbert ül le. A sérültek és betegek José Luque és Dobos Attila kivételével meggyógyultak. A mérkőzés nagy kérdése, hogy Luquét hogyan tudjuk helyettesíteni, mert ő a DVTK kulcsjátékosa, aki gólokkal is hozzájárult eddigi teljesítményünkhöz."

A Kaposvár ha nem is olyan ütemben és mennyiségben, mint tavaly, de gyűjtögeti a pontjait, ám ez a tevékenysége eddig felemásra sikeredett. A somogyiak vendégként képtelenek döntetlent játszani, vagy nyerni, az egyetlen győzelmüket még a harmadik fordulóban a Videoton ellen szerezték - otthon. 

"Szerintem, aki látta a mérkőzéseinket, azt mondja, jó kis meccseket játszottunk az elmúlt hetekben" - vélekedett Sisa Tibor, a kaposváriak vezetőedzője a rakoczifc.hu-nak adott nyilatkozatában. - Tudjuk, mit akarunk védekezésben és támadásban, hajtunk és küzdünk. Természetesen ez a minimális elvárás, de jó lenne végre egy kis szerencse is. Azt gondolom, hogy a jelenlegi helyzetünkben, ha nem is lesz olyan a játék minősége, mint például legutóbb volt, akkor is pontot, vagy pontokat kellene elhoznunk idegenből. Nagyon nagy szükségünk lesz rá. "

Sisa 2008-ban öt forduló erejéig a Diósgyőrt irányította, három győzelem, egy döntetlen, egy vereség volt a mérlege, a szurkolók szerették, ám a klub akkori bizonytalan anyagi helyzete miatt ő kérte a szerződése felbontását.

"Kifejezetten nehéznek ítélem a pénteki feladatunkat - folytatta a Rákóczi mestere. - Diósgyőr a labdarúgásunk egyik fellegvára, a tizenkettedik játékos a közönség szinte mindig belehajszolja a csapatot a győzelembe. Korábban sokáig csak gondokról hallhattunk a borsodiak kapcsán, most viszont nagyot fordult a világ. Úgy tűnik, a nyolcadik helyen álló csapat háttere stabil, ellenfelünk három játékost igazolt a spanyol élvonalból, Tisza Tibor is a Diósgyőrt választotta, és a hírek szerint Torghelle Sándorral is tárgyal a klub. Ennek ellenére mi bízunk magunkban és a sikeres szereplésben."

Ez a minimum, amit megtehetnek a kaposváriak, akik a két csapat eddigi tíz egymás elleni élvonalbeli mérkőzésén mindössze egyszer nyertek Diósgyőrben. Igaz, ez éppen a legutóbbin, 2009 novemberében sikerült.

Forma index (a legutóbbi öt mérkőzés alapján)*
Diósgyőr-Kaposvár
DVTK      
  Újpest (NB I)
1-1 1,25
  Siófok (NBI) 2-1 2
  Debrecen (LK) 1-2 0
  Mezőkövesd (LK) 4-0 1
  Paks (NBI) 1-1 1,25
Aktuális forma-index*     1,10
 KAPOSVÁR
   
  Siófok (NBI) 1-3 0
  Paks (NBI) 4-4 1
  Pécs (LK) 2-1 1,50
  Siófok (LK) 2-0 1
  Győr (NBI) 0-0 1
Aktuális forma-index*     0,90

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

*Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A Ligakupa-mérkőzéseket csak abban az esetben vesszük figyelembe, ha az első kerethez tartozó játékosok legealább 60 %-a pályára lép az adott találkozón. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0( 1,50)
Európa Liga 2,5 (1,25)
NB I 2,0 (1,00)
Magyar Kupa 2,0 (1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0 (1,00)
Szuperkupa 1,5 (0,75)
Ligakupa 1,0 (0,50)
Egyéb hazai 1,0 (0,50)