Evezős Eb

Két magyar egység a középdöntőben

  • MTI

A Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes és az egypárban érdekelt Széll Domonkos bejutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé az evezősök plovdivi Európa-bajnokságának nyitónapján. A másik három magyar egység a reményfutamban folytathatja szereplését.

A bulgáriai viadal honlapja szerint a friss olimpiai kvótás Simon, Juhász duó második lett pénteki előfutamában a románok mögött, s így egyből a 12 közé kvalifikálta magát. Széll első pályáján negyedikként, majd a következő fordulóban harmadikként ért célba, így ő is ott lehet a középdöntőben, amelyre mindkét szám esetében szombaton kerül sor.
   
A Novák Edvin, Vallyon Bence, Forrai Dávid, Krepesics Péter összeállítású könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes második, a Galambos Péter, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár harmadik, a Szabó Katalin, Gyimes Krisztina kétpár pedig negyedik lett előfutamában, rájuk az Eb második napján reményfutam vár.
   
A kontinensviadalon csak az olimpiai számokban rendeznek versenyeket. Plovdivban szombaton délután az is eldől, hogy Szeged vagy Sevilla rendezheti-e a 2013-as Eb-t.