Tatabányán 22000-en voltak kíváncsiak a Real Madrid elleni találkozóra 1981 szeptember 16-án. A 30. percben Csapó beadását P. Nagy fejelte kapura , a labda azonban a felsőlécről visszapattant. Amikor leesett, Camacho és Navajas is próbált felszabadítani, a játékvezető azonban büntetőt adott a magyar csapatnak. A tizenegyesből Weimper Miguel Ángelt becsapva megszerezte a vezetést. A 44. percben egyenlítettek a spanyolok: a mostani szövetségi kapitány, Del Bosque adott be egy labdát, Isidro fejese után Santillanához került a játékszer, aki laposan a kapuba lőtt. A  79. percben dőlt el a mérkőzés, amikor Ángel szabálytalankodott Csapóval a tizenhatos vonalától négy-öt méterre, a sértett pedig szabadrúgásból a madridiak kapujába lőtt.

A Tatabánya akkori jobbszélsője, P. Nagy László a kemma.hu-nak mesélt a legendás sikerről.

"Nem emlékszem teljesen tisztán a sorsolás napjára, de az mélyen megmaradt bennem, fel sem tudtuk fogni, hogy egy ilyen gárda épp hozzánk érkezik. Utána az egész város Real-lázban égett, a bajnokságra addig nem igazán koncentrált már senki. A meccs előtti szurkolói ankéton hatalmas volt az érdeklődés, az egész tribün megtelt, szinte hihetetlen volt. Lakat tanár úr egyébként kivitt minket Spanyolországba, egy négyes tornára Valladolidba, hogy szokjuk ezt a fajta spanyolos focit. A fináléban csupán a Grémiótól kaptunk ki. Talán már ott is éreztettük, ilyen neves csapatok mellett lehet számolni a kis szürke Tatabányával is."

Az egykori remek játékos mesélt a napról, amikor legyőzték világhírű ellenfelüket.

"Karcsi bácsi a két csapat nevével ellátott kék vázát, ajándékozott riválisainknak. Még a pálya is különlegesen lett lenyírva aznapra, persze a szokásosnál sokkal jobban izgultam, igazán eufórikus állapotba azonban a meccsen kerültünk. De egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepet, beszorítottuk a vendégeket, és megérdemelten győztünk. Zsúfolt tömeg volt, a fákon, a garázsokon, erkélyeken csüngő emberek lepték el a stadiont, egy árva garast nem lehetett leejteni a földre. Az igazi dínom-dánom, az ünneplés valójában a derbi után következett."

A visszavágó már nem úgy alakult, ahogy azt a tatabányaiak elképzelték, 1-0-ra kikaptak, de ebben a játékvezető is közrejátszott.

"Östreicher Emil, a Real volt menedzsere persze előtte figyelmeztetett minket, ne legyenek illúzióink, vérmes reményeink a mérkőzéssel kapcsolatban. Formaruhába öltözettek minket Spanyolországban, így jártunk-keltünk a városban, felejthetetlen volt. Teljesen másképp tekintettek a labadrúgókra odakint, mint manapság, talán több volt a tisztelet. A találkozó előtt azonban már baljós előjeleket tapasztaltunk, éreztették velünk, nincs esélyünk ellenük. A kis töpörtyű, 160 centiméteres sípmester állandóan berontott az öltözőnkbe, valamilyen abszurd indokkal, csak hogy megzavarjon minket. Például egyikünknek a szerencse-nyakláncától kellett megszabadulnia. A meccsen én igen sokat szagoltam a füvet. Nagyon erőszakosan, durván fociztak vendéglátóink. Annyi szabadrúgást fújt be a játékvezető, hogy el sem hittük, amikor meg Szabó Gyurival szabánytalankodtak a büntetőterületen belül, a tizenegyest nem adták meg. Szerintem nem estünk volna ki, ha nincs a bírói nyomás, de a Bernabéu-stadion hatvanezres közönsége megtapsolt minket, és egyáltalán nem volt okunk nekikeseredni. Még a másnapi sajtó is "érdekes" összecsapásról számolt be, az én nyilatkozatom is megtalálható, amiben nem igazán fogtam vissza magam. Elég csúnyán lehordtam a bírót, még nem fordíttattam le, de itt az ideje..."