Rögbi-vb

Szamoai öröm és tongai bánat a szünnapok után

  • VNA
Címkék:

Két szünnap után szerdán újabb három találkozóval folytatódott az Új-Zélandon zajló rögbi világbajnokság.

A szerdai napon a „D”-csoportban végre Szamoa válogatottja is bemutatkozott, amely az előzetese esélyeket igazolva simán, 49-12 arányban múlta felül az immáron második vereségét elszenvedő namíbiai válogatottat. A Rotoruában közel húszezer néző előtt rendezett mérkőzés hőse a három célt is szerző Alesana Tuliagi volt. A találkozó remekül kezdődött a csendes-óceáni térségből érkező csapat számára, hiszen a vb eddigi leggyorsabb céljával, Kahn Fotuali révén kerültek előnybe. A hajrában azonban a nagy különbségű vezetés sem tette különösebben boldoggá Titimaea Tafua szövetségi kapitányt, csapatából ugyanis többen is megsérültek, így kérdéses, hogy a Wales ellen négy nap múlva sorra kerülő sorsdöntő találkozón kikre számíthat.

Az „A”-csoportban a nyitómeccs veresége (10-41 a házigazda Új-Zéland ellen) után Tonga legjobbjai Kanada ellen szerettek volna javítani. A második félidő közepéig nem is volt gond, akkor azonban hétpontos tongai vezetésnél fordulat következett be. Előbb Aaron Carpenter, majd pedig Phil Mackenzie is célt vitt, így végül a világranglistán két hellyel hátrébb elhelyezkedő Kanada győzött 25-20 arányban. A második vereségét elszenvedő Tonga számára az sem jelentett vigaszt, hogy Siale Piutau révén először szerzett tongai játékos egy vb-mérkőzésen két célt. Hasonlóra nagy szükség lesz majd a japánok elleni következő mérkőzésen is, amelyet a negyeddöntőbe kerüléshez Tongának mindenképpen meg kellene nyernie. Tonga egyébként - a hét pontnál kisebb különbség vereség miatt - megszerezte az első pontját a világbajnokságon, de ez mégis csalódás nekik, hiszen előzetesen mindenki győzelmet várt Kanada ellen.

A nap harmadik mérkőzését a „B”-csoportban rendezték, ahol Skócia második alkalommal is érvényre juttatta a papírformát, hiszen Románia (34-24) után Grúzia ellen (15-6) is magabiztosan győzött. Az esőáztatta pályán rendezett mérkőzésen - a világbajnokság folyamán most első alkalommal - egyetlen cél sem született, így elsősorban a rúgójátékosok (főként a skót Dan Parks) határozták meg az eredmény alakulását. Az újabb győzelemmel a csoport élére ugró skótokra most hosszabb pihenő vár, így szeptember 25-éig páholyból figyelhetik az eseményeket, akkor azonban Argentína lesz az ellenfél.

Rögbi-világbajnokság – Új-Zéland, 2. forduló
A-CSOPORT
Tonga-Kanada 20–25 (7–10)
B-CSOPORT
Skócia-Grúzia 15–6 (9–3)
D-CSOPORT
Szamoa-Namíbia 49–12 (25–0)