Bajnokok Ligája

Köteles vezérletével pontot szerzett a Genk az esélyesebb Valencia ellen

megosztom

A Genk hazai pályán 0-0-ás döntetlent játszott a spanyol bajnoki bronzérmes Valenciával az E-jelű négyesben a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. Köteles László több nagy védést is bemutatott, Tőzsér Dániel szabadrúgásból veszélyeztette a spanyolok kapuját, de az egy pontnak is örülhet a belga bajnok a találkozó egyértelmű esélyesének tartott Denevérek ellen.

Tőzsér Dániel ezúttal nem talált be szabadrúgásból

A vendég Valencia már néhány perc elteltével nagy fölényben játszott, de hiába volt jóval több lehetősége a spanyoloknak, Köteles Lászlónak komolyabb védenivalója nem volt a 36. percig, ekkor nagy bravúrral szedte ki a bal felsőből Piatti közeli lövését. A hazaiaknál a 38. percben Pudil jobbról elküldött kapáslövése jócskán elkerülte a kaput. A 40. percben Tőzsér Dániel végezhetett el szabadrúgást jobbról, de labdája elszállt a társak feje felett, Diego Alves könnyedén hárított. 0-0-val vonulhattak szünetre a felek.

Az 59. percben Köteles ismét megmentette csapatát a góltól: Parejo lövését hárította. Négy perccel később ismét Parejo veszélyeztetett, kevéssel szállt el szabadrúgása a kapu mellett. A hajrára mindkét csapat feleszmélt, a Denevéreknél Rami kapufát rúgott. A 84. percben Tőzsér szabadrúgása után Simaeys közeli lövését bravúrral védte a kapus. Gól nélkül fejeződött be a találkozó, a pontosztozkodásnak a Genk örülhet, kivédekezték az esélyesebb Valenciát, elsősorban a több bravúrt is bemutató Köteles vezérletével.

Bajnokok Ligája, 1. forduló:
E-csoport
Chelsea-Bayern Leverkusen 2-0 (0-0)
Gólszerző: David Luiz (67.), Mata (90+2.)
Genk-Valencia 0-0
Köteles László és Tőzsér Dániel is végigjátszotta a találkozót.
megosztom