Sportpolitika

Idén akár 8 milliárdot is kaphatnak a látványsportágak

  • MTI

Az idén még 5-8 milliárd forint folyhat be a magyar sportba a társaságiadó-kedvezmények révén, de jövőre, az első teljes támogatási évben ez az összeg eléri majd a 20 milliárd forintot - jelentette ki Szalay Ferenc, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának alelnöke.

A Digi Sport televízió keddi, Reggeli Start című műsorában hozzátette, hogy az öt látvány-csapatsportág - labdarúgás, kézilabda, kosárlabda, vízilabda, jégkorong - egyesületeinek csütörtökig kell benyújtaniuk igényüket a szakszövetségekhez, támogatást pedig elsősorban utánpótlás-nevelésre és létesítményfejlesztésre kaphatnak.

"Szerintem már az idén látható lesz a társaságiadó-kedvezményből befolyó pénz, már november-decemberben elindulhatnak az öt kiemelt sportágban az adótámogatások - fogalmazott Szolnok fideszes polgármestere. - A legnagyobb felelőssége most a sportági szövetségeknek lesz az igények és tervek  megalapozottságának elbírálásában. Okosan, tempósan, számon kérhetően."

Szalay ugyanakkor felhívta az egyesületek figyelmét arra, hogy jövőjüket ne csak az adókedvezményekre építve tervezzék, emellett ugyanis szükség lesz szponzorációra, mecenatúrára és szülői segítségre is.

"Ne feledjék, az adókedvezmények rendszerét négy évre találtuk ki" - fogalmazott a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöke.