Sportgazdaság

A világfutballt lefölöző fekete kéz - a FIFA

  • Kele János
megosztom

Valószínűleg a világon mindenki tisztában van azzal - főleg az, aki közgazdaságtant is tanult -, hogy a profit termelésének legegyszerűbb módja a monopolhelyzetben lévő vállalkozások alapítása. Ha nincs rivális, a kockázat elhanyagolható, a bevételek jól kalkulálhatóak, nem mellesleg pedig biztosak lehetünk abban, hogy portékánk gazdára talál a piacon. Évszázadokon keresztül királyok, császárok és uralkodók egész hada biztosította hatalmát úgy, hogy hűséges híveiket gazdasági monopolhelyzetbe juttatva busás hasznot hajtott konyhájukra - miért lenne ez másképp a XXI. században?

Blatter, FIFA
Már a római korban teljesen elfogadott állami beavatkozásnak számított, hogy a kormányzat minden lehetséges árucikk kereskedelmi jogát magának tartotta fenn, ha úgy tetszik monopolizált - hogy aztán a jogokat a lehető legjobb pillanatban aduászként felhasználva politikai tőkét kovácsoljon belőle. De ugyanez volt a helyzet Kínában a rizs, vagy épp a selyem esetében, és I. Erzsébet angol királynő is olyan határokat feszegetett a témakörben, melyet a parlament nem nézhetett szó nélkül; végül törvény született a monopóliumok visszaszorításáról és a szabad kereskedelem fenntartásáról.

Közgazdasági szempontból persze a kérdés nem tematizálható le ennyire sekélyesen. Nyilvánvaló, hogy a fentebb emlegetett monopolhelyzeteknél is létezik ideálisabb konstelláció, például az, ha valamely gazdasági szereplő úgy fölözi le egy teljes ágazat hasznát, hogy közben a kiadások nem őt terhelik. Éppen ezen alapultak az ősi rabszolgatartó társadalmak: a munka ingyen volt, következésképpen egy „beruházás” során bérköltségről egyáltalán nem beszélhettünk.

És, hogy miképpen jön ide a FIFA? Ha nem is tankönyvszerű pontossággal, de a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség is hasonló elveken működik. Az igazság ugyanis voltaképpen az, hogy a FIFA egy hatalmas, monopolisztikus helyzetben lévő gazdasági szereplő, akinek nem kell fizetni azokért a szolgáltatásokért, melyek hasznából él. A FIFA nem fizet edzőket, nem épít stadionokat, nem vesz játékosokat, sőt, még a nagy tornák költségeit sem egyedül fedezi.

Gondoljunk csak bele: a helyzet korántsem az, hogy a FIFA hatalmas pénzeket megmozgatva egyedül szervezi meg a világfutball nagy eseményeit, munkaerőt és időt nem kímélve; sokkal inkább az, hogy kihasználva a rendező országok erőforrásait, pénzügyi teljesítőképességét, és megfelelni vágyását, irgalmatlan összegeket sajtol ki a színvonal szavatolásért cserébe, majd ráteszi a kezét a kereskedelmi és reklámjogok nagy részére. Klasszikus monopolkapitalista modell, némi rabszolga-hatással megspékelve. Már a nyolcvanas években elterjedt a pletyka a világban (emlékezzünk csak Joao Havelange elnökségére és többek között a futballsztár, Socrates hangzatos kirohanásaira), hogy a FIFA gazdasági ügyekben nem más, mint a világ legjobban szervezett, és legcsendesebben működő maffiája  - ez persze akkor még nem volt több oktondi gyanúsítgatásnál. Igazság szerint ma is annak számít, de szerencsére immáron rengeteg olyan információhoz hozzájutunk, amik árnyalják valamelyest a képet, és lehetőséget biztosítanak számunkra arra, hogy szabadon véleményt alkossunk bizonyos kérdésekben.

Csak néhány tény: a 2010-es világbajnokság megrendezésére hozzávetőlegesen 5 milliárd fontot költött el a dél-afrikai kormány; miközben a kereskedelmi jogokból származó haszon egészét a FIFA fölözte le. A világ klubcsapatai eközben egy esztendő leforgása alatt 4,4 milliárd fontot költöttek játékosok megszerzésére (átigazolásokra) - a FIFA pedig cserébe 27 millió fontot adományozott klubfutballra az elmúlt évben, hangoztatva persze, hogy ez „nem kompenzáció a befektetett javakért cserébe.”

Hát, tényleg nem.

A FIFA egyébként is egy különös szervezet. Hivatalosan egy svájci jogrendszer alá bejegyzett szövetség 208 taggal, amelynek célja „a futball folyamatos fejlesztése, népszerűsítése szerte a nagyvilágban, különös tekintettel az utánpótlás-nevelésre és az ifjúsági programokra.” A szó szerinti idézet a gyakorlatban azt jelenti, hogy a szervezetnek minden bevételét a fent megnevezett célok elérésére kell fordítania. A FIFA-nak tehát nincsen nehéz dolga, a homályos megnevezések alá gyakorlatilag mindent be lehet erőszakolni, a szervezet arra költi a pénzét, amire csak akarja.

Márpedig elkölteni van mit. A legutóbbi éves beszámoló szerint a FIFA adókötelezettsége 1 millió dollárra rúgott, ami bizony nem éppen kevés, pláne ha azt nézzük, hogy a svájci bejegyzésnek hála milyen kedvező teherviselési alternatívák állnak a szövetség rendelkezésére. Maradjunk annyiban, nem véletlen, hogy a világ összes nagyobb nemzetközi sportszövetsége Svájcban működik.

Nincsenek részvényesek és nincsen osztalék. A FIFA tehát voltaképpen úgy osztja szét a pénzt tagjai között, ahogyan csak akarja, programokon keresztül, vagy közvetlenül is utalhat, nem kell demokratikusnak, vagy éppen fairnek lennie, nem köti a kezét semmiféle megállapodás, vagy tulajdonosi jogviszony. Ha a főtitkár valahová pénzt szeretne utalni, akkor egyszerűen megtárgyaltatja a bizottsággal, és már úton is van a hozzájárulás. A gyakorlatban persze előbb a Kongresszus szavaz meg minden egyes kérdést, csak ezután kerülnek a Végrehajtó Bizottság asztalára - a 23 főből álló testület kezében összpontosul szinte minden hatalom. A Kongresszus reprezentatív, összefogást hirdető üzenete szinte elhal a végrehajtó bizottság kezében központosuló irdatlan mennyiségű pénzzel szemben.

A szervezet 2009-es éves beszámolójából kiolvasottak szerint a FIFA 1059 millió dolláros éves bevételére 863 milliónyi kiadás jutott - a szövetség tehát masszívan nyereséges. A bevételek hozzávetőlegesen kétharmada a közvetítési jogdíjakból származik, a többi pedig jellemzően marketing jogokat takar, ezeket vizsgálva érthető meg tehát leginkább a FIFA működése és nyereségességének elsődleges oka. A kiadások eközben általában valamilyen rendezvényhez kötődnek (körülbelül felerészben) ehhez csapódnak hozzá az operatív és az adminisztrációs költségek, illetve a fejlesztési programokra fordított összegek.

Tüzetesebben megvizsgálva a FIFA egyes éves beszámolóit az látszik, hogy a szövetség bevételeinek túlnyomó többsége a négyévente megrendezésre kerülő világbajnoksághoz kötődik. Tekintve ezt a tényt, igencsak nehéz elképzelni, hogy ugyan milyen forrásokat felhasználva képes évről évre milliárdos tételben költeni a FIFA, miközben bevételei elviekben pusztán közvetítési jogokból és marketingből állnak. A válasz természetesen megtalálható igencsak részletesen a kiadási oldalon: a FIFA képes példának okért 122 millió dollárt elkölteni már a sorsolásra, ami persze úgy nem is csoda, ha a szövetség minden egyes dolgozója, hivatalnoka és vendége is ötcsillagos szállodában hajtja álomra a fejét, saját autót kap sofőrrel, és első osztályon repül. Eközben olyan, állítólag stratégiai célként kezelt területek, mint az utánpótlásnevelés mindössze egyhatodát teszik ki a teljes kiadási oldalnak.

Ennél persze sokkal súlyosabb a korrupció folyamatosan fennálló vádja. Kis nyilvánosságot kapnak ugyan ezek az ügyek, de nem lehet elmenni mellettük szó nélkül - és nem pusztán azért, mert a hírhedt magyar közmondás szerint nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. A 2010-es Dél-Afrikában megrendezett vb-t megelőzően a svájci Zug kanton ügyésze befejezte a bűnügyi nyomozást a FIFA marketingjogaival üzletelő ISL/ISMM cég bedőlésével kapcsolatban. A cikk terjedelmi okokból sajnos nem foglalkozhat részleteiben az üggyel, a lényeg végül is annyi, hogy a jelentés szerint 2000 óta jónéhány FIFA-tag fogadhatott el kenőpénzt a cégtől - ez pedig akárhonnan is nézzük, a korrupció magasiskolája; vagy legalábbis annak újabb igen élénk gyanúja. Ne feledjük ugyanis, jogerős bírósági ítélet még mindig nem született sem Sepp Blatter ellen, sem a FIFA valamelyik magas rangú vezetője ellen.

A fentebb leírtak fényében nem meglepő, hogy tucatnyi remek újságíró próbálkozik azzal, hogy a FIFA és a gazdasági bűncselekmények témakörében valami terhelő bizonyítékot szerezzen be a szövetségre nézve. Andrew Jennings, Alan Tomlinson és John Sugden például már idestova húsz éve készít feljegyzéseket a témában, és dolgozik egy könyvön - megdönthetetlen bizonyítékuk egyelőre nincsen, de maradjunk annyiban, hogy több mint érdekes az a tény, hogy a FIFA éppen azt a céget bízta meg a marketing jogainakkezelésével, amelynek vezetője Sepp Blatter unokaöccse, Philippe.

Igazság szerint fejétől bűzlik a hal - nem lehet felelős és átlátható vezetést elvárni addig, amíg a végrehajtó bizottságot a nemezetek képviselői és a tagszövetségek választják maguk közül abban bízva, hogy a húsos fazék közelébe kerülő társ majd vaskos borítékokat utal ki nekik havi rendszerességgel. És az ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy fejlesztési hozzájárulás, utánpótlás-fejlesztés, vagy éppen stratégiai beruházás címszó alatt.

A FIFA gazdasági ügyekben a világ legjobban szervezett maffiája - mondta huszonöt éve Socrates. Bizonyíték azóta sincs, gyanú annál inkább.

megosztom