Öttusa-vb

A női váltó nyerte első aranyérmünket Moszkvában

  • MTI
megosztom

A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila, Tóth Adrienn összeállítású magyar csapat kedden aranyérmet szerzett a nők váltóversenyében a moszkvai öttusa-világbajnokságon.

Kovács Saroltát Gyenesei Leila váltja az úszószámban a moszkvai olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon

A magyar trió csapatvívásban 846 ponttal a negyedik helyen végzett a 13 együttest felvonultató mezőnyben. Tóth mínuszban maradt (11 győzelem/13 vereség), Gyenesei 13/11-es mutatóval zárt, s a legjobb teljesítményt pedig az egyéniben ezüstérmes Kovács nyújtotta (15/9). A számot a csehek nyerték 916 ponttal.
   
Az uszodában - ahogy a papírforma alapján várható volt - alaposan javított a csapat, amelyben Kovács és Gyenesei is a mezőny egyik legjobb úszójának számít. A junior világbajnok Kovács másodikként csapott célba, Gyenesei már elsőként váltotta Tóthot, aki a vezetést meg is őrizte (3:02.65 p). Így megnyerték az úszást (1148 pont) az ukránok (1108) és a franciák (1096) előtt. A magyarok 1994 ponttal várhatták a lovaglást, megelőzve a briteket (1960) és a cseheket (1932).

Tóth Adrienn lova három, Kovács Saroltáé és Gyenesei Leiláé egy-egy akadályt vert, az 1100 pontos eredménnyel így 3092 pontja volt a triónak. A közvetlen riválisok mellett az ukránok és a németek is jobban lovagoltak, így összesűrűsödött az élmezőny.
   
A magyarok két pont előnnyel várhatták a lövészettel kombinált futást, így Kovács Sarolta és a csehek első embere egyszerre rajtolhatott, őket három mp múlva követte a brit csapatból Katy Burke. Az egyéniben második Kovács kiválóan futott és két kör után 14 mp előnnyel adta át a váltást Gyenesei Leilának, aki tartotta a távolságot üldözőivel szemben. Burke nem remekelt, viszont vészesen közeledni látszott a német csapat, amelynek második tagja, Eva Trautmann feljött a második helyre. A befutó Tóth Adrienn az első sorozatban többet is hibázott, a németek utolsó versenyzője, az olimpiai bajnok Lena Schöneborn viszont jól célzott, s 10 mp-re csökkentette a különbséget. Az Eb-ezüstérmes Tóth a második sorozatban pontosabban lőtt, Schöneborn keze ugyanakkor megremegett, így 27 mp-re nőtt a magyar csapat előnye. Amikor Tóth a csarnokon kívüli szakasz után ismét befutott az Olimpijszkijbe, már látszott, hogy a német nem éri utol.
   
A magyar női együttes tehát a hagyományos csapatversenyben szerzett ezüstérem után ezúttal a dobogó legfelső fokára állhatott fel, egyben visszavágott a németeknek.

"A németekkel szemben legalább másfél perces előny az, ami elég szokott lenni, most csak 40 mp volt - mondta Tóth Adrienn az MTI-nek. - A lövészet első sorozatánál is azért izgultam, mert 20 mp körüli volt az előnyöm. Bevillant, hogy az Eb-n 28 mp-em volt, s Schöneborn leelőzött. A második körben már jobban céloztam, ő hibázott, én még futásban kiadtam magamból mindent."
   
"A kombinált számon múlott a siker - nyilatkozott az egyéniben ezüstérmes Kovács Sarolta. - A vívásban jó lett volna nagyobb előnyt szerezni a németekkel szemben, velük számoltunk az első pillanattól kezdve, ők a nagy ellenfelek. Remélem még vár ránk sok-sok hasonló győzelem."
   
"A 40 mp nagyon karcsú előnynek számít a németekkel szemben, de most nem tudták behozni - mondta Gyenesei Leila. - Voltak mélypontok a nap során, de a győzelemnél nem ezzel foglalkozik az ember. Három éve is nyertünk vb-t, de akkor az év csapata szavazáson nem volt esélyünk, mert olimpiai esztendő volt. Idén viszont szeretnénk nyerni, a vb-arany és -ezüst mellett ott van a két Eb-arany váltóban és a hagyományos csapatversenyben."
   
Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány szerint a három versenyző végig csapatként küzdött:
   
"Nagyon izgalmas versenyt láttunk, hihetetlenül szoros rajttal az utolsó számban. Sokesélyes volt a váltó, de a lányok visszavertek minden támadást, előbb az angolokét, majd a németekét. Ez egy nagyon fiatal csapat, amely már bizonyított, még sok lehetőség van benne."   

A magyarok egy arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel állnak a vb szerdai zárónapja előtt, melyen a férfi váltók versenyére kerül sor.

Eredmények, női váltó:
1. Magyarország (Gyenesei Leila, Kovács Sarolta, Tóth Adrienn) 5726 pont (846, 1148, 1100, 2632)
2. Németország 5620 (832, 1020, 1080, 2688)
3. Ukrajna 5576 (748, 1108, 1100, 2620)
megosztom