Forma-1

2012-től a McLarennél folytatja a Williams technikai igazgatója

A Szingapúri Nagydíj lesz az utolsó futama a Williams istálló technikai igazgatójának, Sam Michaelnek. Jövőre a McLaren alkalmazásában áll majd, sporigazgatóként.

Sam Michaeltől várja a Mclaren, hogy felvegye a versenyt a Red BullalA McLaren közleménye szerint Michael a felső vezetőkhöz fog tartozni, és ő felel majd a csapat pályán kívüli műveleteinek irányításáért és fejlesztéséért. Várhatóan a versenystragégia kidolgozása is feladatai közé fog tartozni.

A 40 éves Michael rendkívül tapasztalt szakember, 18 éve folyamatosan a Formula-1-ben dolgozik. 1993-ban a Team Lotusnál kezdte karrierjét, 1995 és 2001 között a Jordan stábját erősítette, többek között ő szervezte meg az új K+F részleget, majd Ralf Schumacher versenymérnöke volt. 2001-ben igazolt a Williamshez, 2004-ben nevezték ki technikai igazgatónak.

Az ausztrál szakember már korábban bejelentette az aerodinamikai főnökkel, Jon Tomlinsonnal együtt, hogy lemond a Williamsnél a csapat sikertelensége miatt (2001 óta mindössze egy versenyt nyert az istálló). Eredetileg a dél-koreai futamig maradt volna a Williams alkalmazásában, de a bejelentés szerint csak a következő Nagydíjra utazik el a csapattal.

"Nagyon izgatott vagyok, hogy csatlakozhatok a McLaren Mercedeshez. Egész eddigi életemet az autósportban töltöttem, ezért tudom, hogy a Mclaren minden idők legnagyobb csapatai közé tartozik. Óriási megtiszteltetésnek tartom, hogy Lewisszal (Hamilton) és Jensonnal (Button) is együtt dolgozhatom a jövőben" - nyilatkozta Michael.