Női kézilabda

Kökény már az ötgólos Fradi-vereséggel is elégedett lett volna

A Ferencváros ügyvezető igazgatója a Győr elleni találkozó előtt elmondta a ferencvárosi játékosoknak, hogy nem a győzelem a cél Pálingerék otthonában.

Kökény Bea nem erre számított

A női kézilabda bajnokság őszi szezonjának leginkább várt mérkőzésén a bajnoki címvédő Győri Audi ETO KC hazai pályán 37-20-ra győzte le a KEK-győztes Ferencváros csapatát. Kökény Bea, a fővárosi zöld-fehérek ügyvezető igazgatója a Digi Sport Reggeli Start című műsorában nyilatkozott a kínos kudarc után.

„Ötgólos vereséggel elégedett lenne az ember, azt gondoltam ez sikerülni is fog, hiszen úgy is indult a mérkőzés. Az első 20 percben egész jól játszottunk, aztán hirtelen elmentek 7-8 góllal és elszakadt minden. Pedig elmondtuk a lányoknak, hogy itt nem a győzelem a cél, itt felszabadultan lehet játszani. Nagyon görcsösem, nagyon rosszul játszottunk, féltünk Pálinger Katitól is. A Győrnek még a második sorában is világsztárok kézilabdáznak, de a mi első sorunkkal volt a probléma, amely a magyar válogatott gerincét adja. Középső embereink nagyon gyengén kézilabdáztak, ez pedig kihatott az egész együttesre. Nem tudták felvenni a ritmust a győri sztárokkal szemben, nincs sok idő rágódni a vereségen, mert szerdán már az Érddel találkozunk” - mondta az egykori remek irányító.