Vívás

Nemcsik Zsolt a negyedik pólós aranyéremre számít Pekingben

Kovács Tamás vette vissza Athén ezüstérmesét

  • Jocha Károly

Javában tart a visszaszámlálás az október 8-án az olaszországi Cataniában kezdődő, nagyon sok mindent eldöntő vívó világbajnokságra. Egy olimpiai ezüstérmével és két, csapatvilágbajnoki első helyével, számos további érmes helyezéssel a tarsolyában a Vb-re készülők között van a kardvívó Nemcsik Zsolt is.

Nemcsik Zsolt szerint az érem lenne a megnyugtató a kardcsapatnak a londoni kvalifikáció szempontjából a világbajnokságon (képünkön egykori mesterével, Gerevich György társaságában)

-Négy évvel korábban még világbajnok tudott lenni a magyar kardcsapat, mára viszont jóval lejjebb kerültünk a nemzetek rangsorában. Mit gondol, hogyan történhetett meg ez? - kérdezte a mob.hu a Tatán készülő, rangidős kardforgatót.

-Amikor 2007-ben, Szentpéterváron a jelenlegivel azonos összetételű együttes győzni tudott, minden szépnek és jónak tűnt. Ám Pekingre már egészen más helyzet alakult ki. Még az olimpia előtt egy hónappal is komplett csapattal álltunk pástra az Európa-bajnokságon. Ennek - és az egész éves, túlfeszített programnak is - köszönhetően kiszipolyozottan, túlontúl fáradtan érkeztünk meg Pekingbe, ahol értesültem mesterem, Gerevich György haláláról. Végül a csapat hetedik lett, egyéniben pedig a tizennyolcadik helyen végeztem.

- Az Ön számára végképp rosszul folytatódott a történet...
- Már Peking évében sérülten versenyeztem, de csak a játékok végeztével operáltak meg. Mire felgyógyultam, ki is kerültem a válogatottból. Mellőzésemben az is szerepet játszott, hogy többedmagammal kapitánycserét szerettünk volna kiharcolni. Azután - ahogy az lenni szokott - szép lassan elfogytak mellőlem az emberek, egyedül maradtam, Nébald György pedig megtartotta posztját.

- Azért ha nagyon jól vívott volna, Nébald sem nélkülözhette volna Önt...
- A 2004-ben, Athénban, egyéniben megszerzett ezüstérmem óta eltelt évek során rengeteget változott a kardvívás, s ezek az újítások az én eredményességemet egyértelműen negatívan befolyásolták. Változtattak a találatjelző működésén, a kardvívás pedig mindinkább párbajtőrszerűvé alakult át. A zsűrik felfogása is egyre kevésbé kedvez az én vívásomnak. Amiből korábban éltem, azokat a döntéseket ellenkező előjelűvé változtatták. Egyértelmű, hogy új akciókat kell tanulnom, ami 34 éves korban persze nehezebben megy, mint fele ennyi idősen, de azért nagyjából sikerült ezt a feladatot is megoldanom.

- Több éves szünet után idén februárban, Kovács Tamás, az új kapitány színrelépését követően került ismét egyértelműen vissza a kardcsapatba, miután a korábban szerepeltetett Iliász Nikolász különböző okok miatt erősen visszaesett formájában.
- A mostani négyes ebben az összeállításban lett 2007-ben világbajnok, így tulajdonképpen csak meg kellene ismételnünk az akkori teljesítményünket. Amennyiben egy versenyen legalább két emberünk képes lesz kiemelkedően vívni, akkor minden előfordulhat. Az ellenkező esetről most nem is szeretnék gondolkodni.

- A világbajnokság eredményei kétszeres szorzóval számítanak be a kvalifikációs pontversenybe, így óriási jelentőségű ez a próba. Mit kellene elérniük ahhoz, hogy jelentősen javuljanak a magyar kardválogatott londoni kijutási esélyei?
- Az átlag nagyot javult az elmúlt évek során. Mára már legalább tíz olyan válogatott alakult ki, amelyek bármelyike képes lehet világbajnoki érem megszerzésére. Szinte bizonyos, hogy a legjobb tizenhat között Kínával kerülünk szembe, majd a sokkal nehezebb akadályt jelentő orosz együttesen keresztül vihetne az út a legjobb négy közé. Ahhoz, hogy egy mély levegőt vehessünk, érmet kellene szereznünk. Már egy esetleges ötödik hely is sokkal kevesebbet érhet a végelszámolásnál.

- A vívás mellett mely sportágak érdeklik kiváltképp?
- A legközelebb a vízilabdázók állnak hozzám, akiknek meccseit sok év óta figyelemmel kísérem. Ismerve őket és a riválisokat is, könnyen el tudom képzelni, hogy sorozatban a negyedik olimpiai aranyérmüket is képesek lesznek megszerezni.

mob.hu / Jocha(Press) Károly