NB I

Csatárral a kapujában szerzett pontot Pakson a Diósgyőr

megosztom

Ivan Rados kiállítása után vezetést szereztek, a DVTK azonban nem adta fel, és Budovinszky távoli lövésével egyenlíteni tudott.

A Paks döntetlent játszott a DVTK-val

A bajnokságot kissé bukdácsolva kezdő paksiaknál az új szerzemény Szatmári Lóránd és Hrepka Ádám is csak a kispadon kapott helyet. A csatársort egyedül Kiss Tamás alkotta, őt Vayer és Bartha támogatta a két szélről. A DVTK-ból hiányzott Lippai, és a friss igazolás Tisza Tibor, valamint Carreno is a cserék között kezdett. Az első 10 percben sok esemény nem történt, negyedóra elteltével Bartha kapott labdát a jobb oldalon a tizenhatoson belül, de cselezgetni kezdett, így Rados megszerezte előle. A 19. percben Luque lőtte meg a labdát 30 méterről, Csernyánszky már verve volt, a felső lécről azonban kisegítette. Nem sokkal később Bartha lövését Rados bravúrral védte, majd a kipattanót is megfogta a hálóőr. Öt percen belül egy-egy kulcsember is sérülést szenvedett a csapatokban: Luque helyett Tisza, Sipeki helyett Szatmári lépett pályára. Az utolsó percben még Bartha kapott labdát a jobb oldalon, a rövid sarokra tartó lövését Rados könnyedén hárította. Így gól nélküli döntetlennel vonultak a csapatok az öltözőbe.

A találkozó színvonala továbbra sem csapdosta az eget, ám a csapatok becsülettel küzdöttek az őszi hőségben. Az 51. percben Gallardo tört be jobb oldalon a paksi tizenhatoson belülre, aztán Fiola mellett feldobta magát, a játékvezető nem fújt. A Paks hazai pályán is gyors ellencsapásokra játszott, míg a DVTK többet birtokolta a labdát, de erőtlenül szövögette akcióit. A 69. percben egy szabadrúgás után Vayer lőtt nem sokkal a bal oldali kapufa mellé. Benczés Miklós Pál Szabolcsot is beküldte George helyére, hogy javítsa a támadójáték hatásfokát. A 76. percben aztán különösebb előzmény nélkül megszerezte a vezetést a DVTK: Böde indította remekül a csereként beálló Hrepkát, a kimozduló Ivan Rados pedig buktatta őt. A hálóőrt kiállították, és mivel több cseréje nem volt a vendégeknek Seydi állt a kapuba, és próbálta Montvai tizenegyesét hárítani, sikertelenül (1-0).

A DVTK azonban nem adta fel, sőt Sifter második sárga lapja miatt kiegyenlítődött a csapatok létszáma. A 86. percben Budovinszky szabadrúgása pattant le a sorfalról, a kipattanót ballal újra rálőtte, ami laposan a kapu bal oldalában kötött ki (1–1). A gólja után is a DVTK támadott többet, a Paks kapura sem rúgott, amikor Seydi állt a vendégek kapujában, így igazságos döntetlen született.

OTP Bank Liga 8. forduló
Paksi FC-DVTK 1-1 (0-0)
Gólszerző: Montvai (78.) ill. Budaovinszky (86.)
megosztom