US Open

Szabadkártyás tinédzserek nyerték a vegyes párost

  • Vásárhelyi Tamás

A tornán csak szabadkártyával induló Melanie Oudin – Jack Sock páros nyerte a US Open vegyes páros tornáját.

Két, még tinédzser korú játékos nyerte meg a US Open vegyes páros tornáját. Az amerikai szurkolók ugyan pénteken két egyes játékosuk (Isner és Roddick) kiesése miatt szomorkodhattak, a vegyes párosok döntőjében azonban Melanie Oudint és Jack Sockot ünnepelhették, akik szuper tie-breakben győztek a nyolcadik helyen kiemelt Gisela Dulko - Eduardo Schwank kettős ellen. Az ifjú párosnak ez volt az első Grand Slam győzelme. „Óriási érzés, még el sem hisszük, hogy Grand Slam trófeát nyertünk. Főleg azért vagyunk most boldogok, mert néhány napja még azt sem tudtuk, hogy el tudunk-e indulni a tornán. Aztán szerencsére megkaptuk a szervezőktől a szabadkártyát és most pedig győztesként állunk itt” - hitetlenkedett a döntő után a szeptember 23-án a 20. születésnapját ünneplő Oudin.

Amerikai tinédzser páros nyerte a vegyes párosok küzdelmét 2011-ben
„Nem izgultunk a mérkőzéseken, sikerült nagyon lazára vennünk a játékot és semmifajta görcs nem volt a játékunkban” - adott magyarázatot a meglepő sikerre a 19 esztendős Sock. A döntő érdekessége, hogy a Dulko-Schwank páros összességében több pontot (76-74) nyert meg, de mégsem övék lett a trófea. Az amerikai páros nagyszerű tornán van túl, hiszen a második fordulóban az első kiemelt Liezel Huber - Bob Bryant párost is búcsúztatta, az első fordulóban pedig meccslabdáról győzte le a Vlagyimira Uhlirova - Filip Polasek párost. A győzelemért 150.000 dollárt kap a páros.

US Open – vegyes páros döntő
Melanie Oudin, Jack Sock (amerikai) – Gisela Dulko, Eduardo Schwank (argentin, 8.) 7-6, 4-6, (10-8)