US Open

A First Lady látogatása a US Openen

  • VNA

Pénteken Michelle Obama is tiszteletét tette az amerikai nyílt teniszbajnokságon - a First Lady élete egyik álmát valósította meg, hiszen végre személyesen is eljutott a US Openre.

Az Amerikai Egyesült Államok First Ladyje, Michelle Obama látogatása tette különlegessé a US Open pénteki napját. Az amerikai elnök felesége korábban maga is teniszezett, miután elvégezte befejezte egyetemi tanulmányait és mindig is szeretett volna személyesen eljutni a tornára. A pénteki nap délelőttje azzal telt, hogy hírességek (így például Serena Williams) mellett fiatal teniszezőkkel ütögetett együtt a First Lady, aki mosolyogva nyilatkozott az eseményről: „Komoly életcélom volt, hogy egyszer eljussak a US Openre. Most először sikerült ezt megvalósítanom. Tavaly is akartam, de akkor nem tudtam végül eljönni, most viszont boldog vagyok, hogy itt lehetek.”

Michelle Obama életében először járt a US Openen

Michelle Obama azt is hangsúlyozta az újságírói kérdésekre válaszolva, hogy a tenisz egy olyan sportág, amelyet az egész élet során lehet játszani, így maga is szeretné élvezni a sportág áldásait élete későbbi időszakában is. Gyermekei, Malia és Sasha éppen ezért viszonylag korán megismerkedtek a játék alapjaival.