NFL

Biztosan megszakad Peyton Manning sorozata

  • VNA
Címkék:

Nem épült fel a rajtig az Indianapolis Colts irányítója, Peyton Manning, aki ezzel 13 éves karrierje első NFL meccsét lesz kénytelen kihagyni.

A szeptember 11-ei szezonrajtot Peyton Manning nélkül rendezik meg az NFL-ben, az Indianapolis Colts sztárirányítója ugyanis nem épült fel nyaksérüléséből. A 35 esztendős irányító így nem játszhat a Houston Texans elleni vasárnapi találkozón, így 13 esztendős NFL karrierje során először mulaszt mérkőzést.

„Enyhe kifejezés lenne, ha azt mondanám, hogy csalódott vagyok. Nem vagyok teljesen egészséges, de azon leszek, hogy mindez megváltozzon és újra bevethető állapotba kerüljek” - mondta szomorúan Manning, aki helyett a közelmúltban igazolt Kerry Collins lehet majd a kezdő irányítója a Coltsnak. A nyáron megkötött új 90 millió dolláros szerződésével az NFL legjobban fizetett játékosává váló Manning 1998-ban debütált a ligában, azóta pedig folyamatosan 227 találkozón volt ott a pályán - ez a széria szakad meg vasárnap este.