Vélemény

Az orosz hokitragédia utózöngéi

  • Molnár Dávid
megosztom

Szerdán magyar idő szerint késő délután a Lokomotiv Jaroszlavl hokicsapat repülőgép-szerencsétlensége rázta meg a jégkorong-társadalmat. A veszteség önmagában is megrendítő lett volna, de annak tudatában, hogy az eddigi nyár folyamán már három NHL-játékos is elvesztette az életét, nem meglepő, hogy a jégkorongozók és a sportág szerelmesei máris a legfeketébb nyárként emlegetik az ideit.

A Lokomotiv Jaroszlavl jégkorong-csapatának tagjai.
Nehéz megszólalni és írni ilyen tragédiák után, hiszen mint ilyenkor lenni szokott, rádöbben az ember, hogy a halál nem válogat: lehet akármilyen sikeres élsportoló valaki, az élet szigorú törvényei őrá is ugyanúgy vonatkoznak. Mindemellett pedig arra is ráébredünk, hogy nemcsak hokijátékosokat vesztett el a világ a minap, hanem apákat, fiakat, barátokat, rokonokat egyaránt - és hogy a profi élsportolói külső mögött elsősorban ezeknek a kötelességeknek tettek eleget az elhunyt játékosok, hiszen mint mindenki más, ők is a kiegyensúlyozott családi életre törekedtek, még ha javarészt reflektorfényben is lubickoltak, mert az adott sportág legjobbjai közé tartoztak. Elszomorító lenne felsorolni, hogy a harmincon túl lévő jaroszlavli pakk-kergetők milyen népes családokat hagytak maguk mögött, és bár kevés szurkolónak adatott meg a lehetőség, hogy személyesen találkozhassanak velük, mégis együtt érez most az egész hokivilág az elhunytak hozzátartozóival.

Mert ez a sport ereje, legyen szó a sport bármelyik válfajáról - egy új családot kovácsol össze, összefog és összetart. Jól mutatja ezt, hogy annak ellenére, hogy a KHL és az NHL két rivális ligának számít, Gary Bettman, az NHL főnöke is családtagok elvesztéseként emlegette a tragédiát:

Bár otthonunktól több ezer mérfölddel arrébb történt, ez a tragédia mégis katasztrofális veszteséget jelent a hokis világ számára, beleértve az NHL-t is, mely oly sok apát, fiút, csapattársat és barátot vesztett el, akik egykoron ebben a ligában játszottak. A legőszintébb részvétünket fejezzük ki az elhunytak családjainak és szeretteinek” - nyilatkozta Bettman nem sokkal a tragédia után.

De nemcsak Bettmant, az egész NHL-t, az egész sportvilágot megrázta az esemény. A sportolók, leginkább a hokijátékosok twitteren emlékeztek meg a tragédiában elhunyt barátokról, ismerősökről. Az NHL orosz játékosait főleg megrendítették az események, Szemjon Varlamov pedig valószínűleg második születésnapjaként fogja ünnepelni azt a napot, amikor a Washington elcserélte őt Coloradóba, hiszen ha ez nem történt volna, akkor ő is a szerdai gépen tartózkodott volna a Jaroszlavl színeiben.

Ez a tragédia a már egyébként is fekete nyárként emlegetett időszakot még inkább beárnyékolja. Derek Boogarddal kezdődött, Rick Rypiennel folytatódott, és remélhetőleg Wade Belakkal ért véget azoknak a névsora, akik a tavalyi szezonban még az NHL-ben kergették a korongot, de ma már nincsenek köztünk. Sok játékos twitteren fejezte ki szerdán megdöbbenését, hogy az utóbbi hetek tragédiái után ismét csapás érte a hokisokat, és jogosan tették fel a kérdést: mikor lesz ennek vége?!

Wade Belak halála után az egykori montreali verőlegény, Georges Laraque nyilatkozott arról, hogy mekkora mentális nyomás terheli az NHL keményfiúit. Az igazi sztárok gázsijának töredékéért játszanak nap mint nap, holott ugyanolyan kemény munkát végeznek és ugyanolyan hasznos tagjai a csapatnak, de mégsem olyan elismertek, mint tehetségesebb társaik. A Jaroszlavl tragédiája után újabb lelki teher nehezedik a játékosokra: számos jégkorongozó nyílt meg az elmúlt 24 órában, miszerint sosem voltak oda a repülésért, és a szerdai események után még rosszabb érzések fogják őket hatalmukba keríteni, ha legközelebb repülőre ülnek. De ha magától a repüléstől való félelem nem lenne elég, gondoljunk csak bele, hogy a családok részéről mekkora aggodalom vetül ezentúl a fiakra, férjekre, apákra. Egy-egy sztár gyengébb szezonját követően általában kiderül, hogy az otthoni családi gondok álltak a szerény teljesítmény hátterében. Ha ezentúl plusz nyomás nehezedne rájuk - ami egyáltalán nem lenne meglepő a Jaroszlavl szerencsétlensége után -, akkor könnyen lehet, hogy az idei év az alulteljesítésekről fog szólni.

De az is lehet, hogy épp ellenkezőleg fog hatni a tragédia a jégkorong-társadalomra. Hiszen a sport, mint említettük, összetart, összekovácsol. A KHL-ben máris számtalan játékos jelezte szándékát arra, hogy szívesen magára öltené a Jaroszlavl mezét, hogy a csapat indulhasson az új szezonban. Ez az elképzelés rengeteget elmond a játékosok egymás, a sport és a szurkolók iránti odaadásáról és elkötelezettségéről. Bár most mindenki Vasiceket, Rachuneket, Demitrát és a többieket gyászolja, ebből a gyászból szoktak születni a legnagyobb eredmények. Hiszen, mint ahogyan az egy hétköznapi családban is lenni szokott, egy tragédia még közelebb hozza az embereket egymáshoz: ezt mutatta a szerdai nap is, ahol rivális játékosok, rivális csapatok szurkolói együtt fejezték ki részvétüket, együtt gyászolták az elhunytakat. Remélhetőleg ez az összetartás nemcsak a két nagy ligában, az NHL-ben és a KHL-ben, de az egész hokis társadalomban megmarad, mint ahogy a sportágra eddig is jellemző sporttársak iránti szeretet, megbecsülés és tisztelet is.

megosztom