Exkluzív interjú

Rosszul döntött Németh Krisztiánról az Olimpiakosz - Kövesdi Viktor

  • Hesz Tamás

Az átigazolási időszak utolsó napjaiban szinte minden sajtóorgánum tényként közölte, hogy Németh Krisztián, az Olimpiakosz háromszoros magyar válogatott csatára a belga Standard Liege csapatához kerül. Az átigazolásból nem lett semmi, sőt a magyar csatár a múlt héten szerződést bontott az Olimpiakosszal. A játékos kálváriájáról, az őt menedzselő CMG egyik igazgatóját, Kövesdi Viktort kérdeztük.

- Miért nem jött össze a szerződés a belgákkal?

- Amikor már úgy tűnt, hogy mindenben megegyezett a két klub, akkor a görögök változtattak az álláspontjukon, új feltételeket szabtak. Ezt a Standard vezetői már nem fogadták el.

- Ennek az lett a vége, hogy Krisztián most ingyen távozhat. Ez így nem tűnik túl jó üzletnek…

- Rövidtávon biztosan nem. Nyílvánvalóan nem kellően átgondolt döntést hoztak az Olimpiakosznál. Mindenesetre mi ezt követően, még az átigazolási időszak lejárta előtt, kérvényeztük a görögöknél, hogy bontsák fel Krisztián szerződését. Ezt némi egyeztetés után el is fogadták.

- Gondolom, akkor nem lehetett olcsó ez a szerződésbontás.

- Félreért, ha azt hiszi, hogy financiális kérdésekben kellett egyeztetnünk.

- Korábban elsődleges szempont volt Németh átigazolása ügyében, hogy ne görög csapathoz kerüljön. Ehhez képest a napokban több görög oldal is arról számolt be, hogy Németh Krisztián mégis maradhat, méghozzá a Rudolf Gergelyt a soraiban tudó Panathinaikosznál.

- A görög sajtóban eddig is naponta jelentek meg valóságalapot nélkülöző hírek, ez vélhetően ezután sem lesz másképp. Krisztián egyelőre még mindig Görögországon kívül képzeli el a jövőjét. Nem kell kapkodnunk, a lényeg az, hogy jó döntés szülessen.

- Az publikus, hogy mely klubok érdeklődnek a támadó iránt?

- Erről most tényleg nem mondhatok semmit.

- Azt sem árulja el, hogy melyik országból?

- Legyen türelemmel, rövidesen pont kerül az ügy végére. Két dolog fontos. Az egyik, hogy Krisztián pályafutása szempontjából jó döntés szülessen, a másik pedig az, hogy mielőbb, de ez a fontossági sorrend. Azaz inkább legyen meg később a klub, de megfelelő legyen.