Atlétika

Peking negyedik helyezettje a friss vb-ezüstérmessel küzd meg a Vigadó téren

  • MTI

A címvédő amerikai Derek Miles bízik benne, hogy a csütörtöki, VII. Hopp-Parádén jobb eredményt fog elérni, mint a tegui atlétikai világbajnokság múlt heti rúdugró döntőjében.

A pekingi olimpián negyedik sportoló a budapesti ugrógála szerdai sajtótájékoztatóján elárulta, hogy egy baleset miatt a dél-koreai vb-n vadonatúj rudakkal volt kénytelen szerepelni, és ez volt az egyik oka, hogy 5,65 métert ugrott, ezzel pedig csak a 13. lett. Bár fáradt a sok utazás miatt, úgy véli, a belváros szívében, a Vigadó téren sorra kerülő viadalon magasabbra jut majd, s megdönti az 5,65 m-es versenyrekordot.

Spiriev Attila, a gála sportigazgatója jelezte: Milesnak a friss vb-ezüstérmes kubai Lázaro Borgesszel kell majd megküzdenie a győzelemért, míg a másik felnőttversennyel, a férfi távolugrással kapcsolatban azt emelte ki, hogy a magyarok köré építették fel a mezőnyt, mivel hosszú idő után először újra vannak komoly hazai tehetségek. Ilyen a magyar bajnok Bánhidi Bence, aki 7,86 m-es egyéni csúccsal rendelkezik, és a hozzá hasonlóan 22 éves Ecseki Dániel, ő utánpótlás Európa-bajnoki negyedik is volt.

Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke arról beszélt, hogy a verseny történetében a rendezőket mindig három cél vezérelte: a családok szórakoztatása, a magyar versenyzők "helyzetbe hozása", azaz hogy komoly külföldi atlétákkal mérhessék össze tudásukat, illetve világsztárok Magyarországra csábítása, és ezek a mostani viadalon is teljesülnek. Ugyanakkor szintén fontos feladatnak nevezte, hogy az erős nemzetközi versenyekkel megfelelően lehet a fiatalokat motiválni, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy sportág sikeres legyen a jövőben.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke szintén a komoly viadalok fontosságáról beszélt, és nem csupán megköszönte a szervezőknek az erőfeszítéseiket, de azt is jelezte a 2012-es mezeifutó Eb, illetve a 2014-es fedettpályás veterán vb megszervezésében is ők, vagyis az Élményliget Kft. segédkezik majd.

Az V. kerület polgármester-helyettese, Puskás András, elmondta, hogy örömmel biztosították a versenynek a Vigadó teret. Most is egyik főtámogatói a rendezvénynek, amely illeszkedik a városvezetésnek abba a koncepciójába, hogy rangos eseményeket rendezzen meg, és ezzel tovább javítsa az idegenforgalmat a belvárosban.

A Hopp-Parádé 13:30 órakor kezdődik a mini hopp-parádéval, melyben gyerekek próbálhatják ki a távolugrást. Az esemény ingyenes.