A játékosként igencsak visszafogott eredménysort magáénak tudó Mezey mester 1941-ben a ma már Szerbiához tartozó Topolyán született. Nemrégiben avatták Székesfehérvár díszpolgárává (mint ismeretes, az ő irányításával szerezte meg története első bajnoki címét a Videoton), az UEFA technikai delegációjának állandó tagja, 1985-ben az év európai szövetségi kapitánya is volt. Habár személyét többnyire élénk vita övezi a magyar futball berkein belül, nem lehet tagadni, az elmúlt 25-30 esztendő egyik legkarizmatikusabb hazai szakembere.

Edzői pályafutása 1965-ben indult, bár akkoriban még játszott is a Keszthelyi MTK-nál. 1971-ben már a BVSC kötelékében találjuk, a sportiskolában helyezkedett el labdarúgó-edzőként. Gyakorlati munkájával párhuzamosan a Testnevelési Főiskola Kutatóintézete Módszertani Osztályának labdarúgószakág-vezetője is volt. 1973-ban lépett feljebb a ranglétrán, ekkor a TF Sportjátékok Tanszékének főiskolai adjunktusa lett belőle. A magyar futball élvonalában egészen 1977-ig nem kapott, nem vállalt munkát, ekkor a hosszú ideje botladozó MTK-VM találta meg benne megmentőjét.

Mezey edzősködése az MTK-nál hangos siker lett. Az érkezése előtt darabjaira hullott csapat benyomását keltő Hungária-körútiak, egyszer csak szárnyalni kezdtek - hála Mezey munkájának is. A Mezey által kitalált taktika egyébként üde színfoltnak számított a bajnokságban, egyfajta sajátos ötvözete volt a catenacciónak és a hollandok által alkalmazott mesteri letámadó iskolának - következésképpen igazán nagy sikereket lehetett vele elérni, márcsak váratlansága okán is. A bajnokságot végül, általános szenzációt okozva a harmadik helyen zárta az MTK. A szakma felkapta a fejét a legújabb fiatal edző-reménység, Mezey György nevének hallatán.

Egészen 1980-ig tartott az MTK-s kaland, ekkor került Mezey a válogatotthoz, ahol a népszerű kapitány, Mészöly Kálmán segítője lett. Nagyszerű párost alkotott az életben egyébként igen különböző két ember, Mészöly játékosmúltja és nagyszerű motiváló képessége révén tudott pluszt adni a csapat játékához, Mezey pedig a taktika kidolgozásában, az ellenfelek feltérképezésében szerzett elévülhetetlen érdemeket. A sikeres együttműködésnek hála a válogatott szekere elkezdett szaladni, Mezey pedig nem sokkal később az olimpiai és az utánpótlás csapatok irányítását is átvette. Látszott, érződött, Mezey tudatosan készül arra, hogy Mészöly örökébe léphessen.

A nagy lehetőség 1983-ban jött el, a balul sikerült Európa-bajnoki selejtezősorozat utolsó fellépései előtt. Mészöly Kálmánnak távoznia kellett, a helyére voltaképp értelemszerűen, automatikusan került Mezey. Első tétmérkőzésén 3-0-ra kikaptunk Angliától, előtte egy hónappal viszont döntetlenre kényszerítettük a világbajnoki ezüstérmes NSZK csapatát. A selejtezősorozat befejező mérkőzésein még megvertük Dániát, és ikszeltünk a görögökkel, majd megkezdődött az 1986-os világbajnokságra való kijutást megcélzó csapat kialakítása. Látni fogjuk, Mezey nem bízta a véletlenre a dolgot.

Az elkövetkezendő nyolc válogatott mérkőzésen csak kétszer kaptunk ki, a jugoszlávok illetve Mexikó ellen, ez pedig felüdülést jelentett az előző időszak egyre gyakoribb vereségeihez képest. Apró csalódást okozott, hogy a gárda nem tudott nyerni sem, szinte halmozta a döntetleneket, Mezey első tíz kapitányi csatájából öt is eldöntetlenül ért véget. Ekkor még nem lehetett sejteni, hogy történelmi menetelés veszi kezdetét a világbajnoki selejtezőkön.

Pedig így lett, az első öt meccsünkön százszázalékosak maradtunk, egyedül egész Európában. Közben barátságos meccsen, Hamburgban vertük el az NSZK-t, az akkor még csak beugrónak tekintett Péter góljával. A magyar válogatott szárnyalt, egész Európa csodájára járt annak az együttesnek, amelyik az öreg kontinensről először harcolta ki a mexikói vb-szereplés jogát. Bearzot, a világbajnok olaszok kapitánya nem átallotta azt mondani az osztrákok elleni idegenbeli 3-0-ás siker után, hogy Európa legerősebb csapatát látta játszani. A Disztl, Garaba, Nagy Antal, Róth, Esterházy, Détári, Nyilasi, Kiprich fémjelezte alakulat újra kézzelfogható közelségbe hozta nekünk a sikert. Mi pedig hittünk nekik, hittünk bennük, miért ne tettük volna.

1986 márciusában még világraszóló diadalt aratva megvertük itthon a brazilokat (3-0), aztán azonban jött a megmagyarázhatatlan összeomlás. Ki ne tudná, a világbajnokságon előbb 6-0-ra a szovjetektől kaptunk ki, majd hiába vertük meg 2-0-ra a gyenge Kanadát, a franciák elleni 0-3 a kiesésünket jelentette. A sokra hivatott, meglepetéscsapatnak tartott magyar csapat nem tudta beteljesíteni küldetését: bár az is igaz, meglepetést végül okozott - akkorát, hogy belerendültünk.

A világbajnokság után Mezey úgy nyilatkozott, nem lesz képes többé a magyar futballban dolgozni, becsapottnak, elárultnak érezte magát. A közvélemény az addigi sikerkapitánynak tekintett edző nyakába varrta a csúfos bukást, a korábban az év edzőjének megválasztott Mezey támadások kereszttüzébe került. Arra, hogy mi okozta a mexikói összeomlást, azóta sem adott magyarázatot - talán azért, mert ő maga sem lát magyarázatot, azóta sem.

A vb után, talán a népharag elől menekülve, talán azért, mert be akarta tartani ígéretét, külföldön keresett munkát. Dolgozott a kuvaiti válogatott szövetségi kapitányaként, majd irányította a sivatagi állam al-Jarmúk nevű csapatát, bajnoki címet is nyert. Innen tért vissza a válogatott kispadjára 1988-ban, azzal a nem is titkolt céllal, hogy erősen leeresztett nemzeti csapatunkat visszakormányozza a kontinens elitjébe. Második kapitányi ciklusa nem is indult rosszul, Ausztriával barátságos meccsen döntetleneztünk, majd megvertük Izlandot és Észak-Írországot vb-selejtezőn, ám az, hogy Görögországtól hármat, majd Máltától kettőt kaptunk, megpecsételte Mezey sorsát. Másodszor is távozott a válogatottól, és ez a távozás, ha lehet, még fájóbb volt, mint az első.

Az újabb kapitányi kudarc után ismét külföldön próbált szerencsét, Finnországban dolgozott a Hanko csapatánál, ám a Kaszás Gábor halála miatt megüresedő Videoton-kispad kedvéért hazatért. Innen került a Budapesti Honvédhoz, amellyel pályafutása során először magyar bajnok lett, és megmérettethette magát a BEK-ben is. Ki ne emlékezne, innen kis híján ki tudta verni csapatával a később döntőt játszó Sampdoria együttesét (ha Negrau fejesét nem védi ki Pagliuca…) - ám maradt a kiesés a második fordulóban. Menesztése után még kipróbálta magát egyszer Kuvaitban, ám ezt követően edzői munkát csak ritkán, és rövid időre vállalt - ennek okai máig tisztázatlanok, ő maga keveset beszélt erről. 1997-ben szakosztályigazgatóként irányította a BVSC szakmai munkáját, az ezredfordulón azonban mind a Vasasnál, mind az Újpestnél csúnyán megbukott. Közben kezébe vette a magyar edzőképzés irányítását, doktori címet szerzett a TF-en, sőt, 1991-ben címzetes egyetemi docens vált belőle. Az UEFA rendszeresen számított rá európai programjaiban, számtalan világ- és Európa-bajnokságon vett részt, mint a technikai delegáció tagja. Úgy tűnt, edzői pályafutása egyengetése helyett inkább a jövő kiépítésének szenteli erejét.

2008-ban tért vissza a Videotonhoz mint sportigazgató, s ebben a minőségében a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia vezetői posztját is betöltötte. Miután kiderült, hogy a 2009-es szezonkezdetre a klub nem tudja megszerezni Lothar Matthäust, Mezey kénytelen-kelletlen leült a kispadra, s nagyszerű menetelésbe fogva ezüstéremig vezette a gárdát. 2011-ben aztán meglett a nagy álom, a klub történetének első bajnoki címe is, természetesen Mezeyvel a kispadon - ám a vezetőség a sikerek ellenére nem hosszabbította meg a mesteredző szerződését.

Bár megítélése igencsak eltérő, sok ellentmondás, mendemonda fűződik nevéhez, egy valamit nem lehet elvitatni: Mezey György a magyar labdarúgás utóbbi harminc évének megkerülhetetlen szereplője, az utolsó igazán ütőképes labdarúgó-válogatott szakvezetője és voltaképpeni menedzsere. Isten éltesse, Mester!